Befejeződött Marosvásárhelyen a Magyar film története sorozat

Vasárnap este a Művészeti Egyetem vetítőtermében Bereményi Géza kult-filmjével, az Eldorádóval zárult a magyar filmtörténeti vetítéssorozat.

A 120 éves a magyar film címmel 11 alkotásból álló filmtörténeti sorozat indított a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K’Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen Marosvásárhelyen. A vasárnap végződő sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező, filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását mutatta be.

A magyar film története 120 évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően, két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében a magyar filmtörténeti sorozatban a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve, minden hónapban bemutattak egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében. A sorozatot Bukarest után Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is bemutatták.

A sorozatban bemutatták a magyar filmművészet olyan kiemelkedő alkotásait, mint például a némafilmek közül Uher Ödön: Mire megvénülünk című 1916-os, Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka című 1917-es és Korda Sándor: Az aranyember című 1918-as filmjét. Ezeket követte Székely István: Hyppolit, a lakáj (1931), Ráthonyi Ákos: Szarajevó (1940), Szőts István: Emberek a havason (1942), Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956), Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965), Makk Károly: Szerelem (1970), Gothár Péter: Megáll az idő (1981) és végül Bereményi Géza: Eldorádó (1988) című filmjével ért véget a sorozat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?