A Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben. című nagysikerű második regénye után Tompa Andrea újabb, hasonló felépítésű és szintén Kolozsvárhoz kapcsolódó könyvet írt. Egyik szereplőjét a híres kolozsvári biológus, növénynemesítő Palocsay Rudolf alakja ihlette, de a regényben feltűnik Jordáky Lajos helytörténész is.

Az 1971-ben Kolozsváron született, jelenleg Budapesten élő író ezúttal szülővárosának ’50-es évekbeli mentalitástörténetét írta meg négy szemszögből, négy monológból felépítve, főleg a perifériára, a hóstátra, illetve a közeli Székre összpontosítva. A különböző szereplők történetei néha összeérnek, amit a négy különböző szál miatt nem volt könnyű összehangolni. 3-4 méter hosszú faxpapírra írta fel többször is a szereplők élettörténetét, árult el egy műhelytitkot Tompa Andrea. Az Omerta – Hallgatások könyve című munkáról Köllő Kata, a Szabadság szerkesztője és Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője beszélgetett a szerzővel, Albert Csilla színművész pedig részleteket olvasott fel szerda délután a kolozsvári Minerva Házban.

A regény megírása mögött hatalmas kutatómunka áll. Mint kiderült az ’50-es évekről viszonylag sok történészi munka íródott, jól feldolgozott például a Magyar Autonóm Tartomány története, kevesebb viszont az önéletrajz. Elsősorban Nagy Olga néprajzkutató gyűjtésére, Győri Klára széki mesemondó önéletírására és a hóstáti Diószegi Anna emlékiratára támaszkodhatott, mondta el Tompa Andrea. Az önéletrajzírók közül a nőket érdekesebb volt olvasni, mert ők többet beszélnek a kudarcaikról, a fájdalmaikról, míg a férfiak inkább a karrierjükről írnak, külső történeteket mesélnek, állapította meg.Erős monomániának nevezte Tompa Andrea, hogy újra és újra Kolozsvárról ír (mindhárom regénye ehhez a városhoz kötődik), de a monománia körül egy nagyon eleven, dinamikus történet van, tette hozzá. A hóstátokról, Eperjes teréről a mai kolozsváriak már nem sokat tudnak, pedig egykor fontosak voltak. „Nem tudom, hogy ez a város még hány réteget tartogat számomra, de ezek mindig más városok” – mondta.

Tompa Andreát ezek az időbeli változások érdeklik, nem csak térben, hanem mentalitásban is. Szereplői közül a kísérletező kertész figurája volt meg először, aki létező, teljesen ellentétes dolgokból, mint például a paradicsom és a paprika, megpróbál valami teljesen újat alkotni. Mint mondta, olyan paradigmák érdeklik, amelyek valamikor a történelem során nagyon igaznak tűnnek, később meg nagyon tudománytalannak. A fordulatokat, átmeneteket keresi az írói munka során. A széki asszonnyal kapcsolatban például elmondta, hogy egyrészt a középkorúak utolsó nagy „levegővétele” érdekelte a rossz házasságából menekülő szereplő sorsában, másrészt az, hogy átlépi a falu-város határt. A karakter azért is érdekes, mert hatalmas performatív tudással, verbális tehetséggel rendelkező mesemondó, tette hozzá az írónő.

Miközben egyértelműen fikció, a regénynek van valóságalapja, leginkább Palocsay Rudolf alakja felismerhető. Kell-e ilyenkor engedélyt kérni a hozzátartozóktól, vetette fel Köllő Kata. „Nekem nagyon fontos az, hogy ezek az emberek olvassák el ezeket a szövegeket, és tiltakozzanak” – válaszolt Tompa Andrea. Szerinte a szereplők fikciós neve hangsúlyozottan jelzi, hogy ez az, ahogy az író elképzel egy biológust, rózsanemesítőt, aki ebben a korszakban élt. Az etikai kérdések azonban nagyon foglalkoztatják, tette hozzá az író. „Amikor a történetben valaki negatív szerepet tölt be, és a valóságban is valami olyat tett, amit nem tudunk elfogadni, engem az azonosíthatóság ilyenkor nem zavar. Ez lehet, hogy nem korrekt, de azt gondolom, hogy rá lehet mutatni, és az irodalom is alkalmas lehet arra, hogy az elkövetőkre rámutasson, de az áldozatokat megvédje. Ezek a döntések nem mindig jók és nem mindig megnyugtatóak” – véli az író.Mint a Fejtől s lábtól című előző regényében is, ebben az írásában is nagyon fontos a négy szereplő különböző nyelvezete. Vilmos egy adott ponton magasabb pozícióba kerül, Bukarestbe jár tárgyalni, mondataiban megjelennek különböző ügyintézéssel, államigazgatással kapcsolatos román kifejezések, amelyek jól jelzik fokozatos integrálódását nyelvi szinten is, mondta a szerző. „Az 50-s évek affelől is érdekelt engem, hogy túl vagyunk a második bécsi döntésen, és feláll egy világ, ami stabilizálódik, ez a világ van, ez a világ lesz, és ezt egyfajta nyelvi stabilitás is mutatja, így tudunk érvényesülni, integrálódni” – mutatott rá a szavak fontosságára a szerző. Vilmos könyvéből itt olvasható részlet.

Ami a címet illeti, az Omerta eredetileg az olasz maffia tagjainak titoktartási fogadalmát jelenti, de a romániai börtönökből kiengedett rabokkal is írattak alá ilyen szerződést. Tompa Andrea nem történészi értelemben dolgozza fel a múltat, hanem „munkálkodni” szeretne rajta, fogalmazott. Szerinte a művészet alkalmas eszköz arra, hogy előhozza a kérdezést, segítse az embereket abban, hogy beszéljenek az emlékeikről. Ezért csak olyan múltról ír, amelynek még érezhető a hatása a jelenre. A 18. század is nagyon érdekli, de erről úgy érzi, hogy nem tudna relevánsat írni, mondta Tompa Andrea.

A hősökről nem tudna hitelesen írni, az átlagemberek érdeklik, akik épp úgy szemlélik a körülöttük történő eseményeket, mint mi, mondta még az író a Minerva Házban kiállított menekülteket ábrázoló fotók alatt ülve. A történelmet csak utólag lehet megérteni és éppen ettől lesz fájdalmas a regény: az olvasó már tudja azt, amit a szereplők még nem. Számára viszont fontos, hogy bizonyos élettörténetekkel mindig felmutasson valami kis fényt, ami átszüremlik a kulcslyukon, hangsúlyozta Tompa Andrea.