27 éve Kolozsvárról Budapestre telepedett át, A hóhér háza és a Fejtől s lábtól című regényeiben is az a kérdés foglalkoztatta, hogy hogyan éltek az emberek a különféle politikai rendszerekben. Az „árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok című irodalmi rendezvénysorozat keretében Tompa Andrea szerzői estet tartott. A keddi beszélgetést Visky András dramaturg moderálta.

Tompa Andrea fiatal felnőttként, mindössze 18 évesen költözött ki Magyarországra, nem törődve azzal, hogy hol, miből fog megélni. Első regénye, A hóhér háza egy kamaszlány szemszögéből beszél a nyolcvanas évek romániai diktatúrájának mindennapjairól.

1990-ben emigrált, azelőtt csupán kétszer járt családjával külföldön. Az erős bezártság érzése jut eszébe erről az időszakról, mesélte az író. Kíváncsi volt, hogy mi lehet a határokon túl, vakon és lelkesen vágott bele az új élethelyzetbe. Körülbelül tíz évig úgy gondolta, vissza fog jönni Kolozsvárra, de amikor körvonalazódni látszott a magyarországi pályája, egyértelmű volt, hogy Budapest mellett dönt.

Gyermek nézőpontjából történetet mesélni kihívás – hangzott el a szerzői esten, hiszen nehéz elhitetni az olvasóval a szereplő hitelességét, felelősségtudatát. Regényében Tompa azt akarta megmutatni, hogy a kora ellenére a szereplő ugyanolyan aktív résztvevője a világnak, aki alakítani akarja a társadalmat.

Tompa Andrea második regénye, a Fejtől s lábtól az 1910-es és 1920-as évek kontextusában ugyan, de szintén beszél a családról. Mindkét írásban csonka családdal találkozhat az olvasó, mondta Visky András. Az író munkája során szakemberektől is tájékozódott a huszadik század második felében élő erdélyi családokról, hiszen például az a kérdés foglalkoztatta, hogy miért ment tönkre sok család. Megtudta, hogy amikor az egyik fél – jellemzően a családfenntartó, de feltétlenül – elköltözött, máshol vállalt munkát, a család kezdett tönkremenni. Emellett a szerzőt az a kérdés is foglalkoztatja, hogy mi történik egy családdal, ha kilép az anya, és felerősödik a nagymama szerepe.

Ma szegénynek és sivárnak látja a nyolcvanas évek Romániáját

A hóhér háza című regény kapcsán Tompa Andrea arról is beszélt, hogy hogyan emlékszik vissza a nyolcvanas évekbeli Romániára. Jelenlegi nézőpontjából sokkal szegényebb és sivárabb a kép – magyarázta, de ezt akkor nem érezte. Az iskolában sokféle emberrel találkozott, a bántalmazó tanártól az „élet forrását” jelentő tanárig, ugyanis például egyik magyartanára hatására kezdett el komolyabban olvasni.

Először tizenkét évesen fedezte fel a színházat, Dusa Ödön Zsebszínházának tagjaként. Később a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaira is eljárt, sőt talán szimbolikus jelentése van annak, hogy édesanyja szinte a Haláltánc című előadás alatt hozta életre – mesélte. Számára a színház közösségi tér volt, de a negyedik emeleti lakásukat is ilyen módon értelmezte, hiszen az otthonukban mindig sok vendég volt.

Felkínálja, de nem értelmezi a világot az olvasó számára

Visky András szerint bár Tompa Andrea politikai rendszerekről ír, kilép a hatalmi struktúrából, nem kínál fel az olvasónak semmilyen ideológiát. Ez egy elhatározás – magyarázta a szerző, hiszen sokkal jobban érdekli az a kérdés, hogy hol áll az egyén ezekben a rendszerekben, mi az ő szerepe. A rendszerváltásig és még egy pár évvel azután is egyetlen embert okolt az ország nyomorúságáért, idővel azonban rájött, hogy ez téves, a kérdés ennél sokkal bonyolultabb.

Tompa Andrea szétválasztja a civil és az írói identitását, regényében nem akar állást foglalni, ítéletet megfogalmazni. Azt gondolja, hogy az olvasó akkor jár jól, ha számára csak fel van kínálva egy világ, és azon belül az értelmezés rá van bízva. A cél, hogy aktivizálja az olvasót, és arra serkentse, hogy gondolkozzon ezeken a kérdéseken. Az viszont tény, hogy technikailag sokszor nehéz visszatartani, hogy ne fogalmazzon meg ítéletet – magyarázta a szerző.

Visky András tudomásunkra hozta, egy beszélgetést sem zár le anélkül, hogy ne kérdezze meg partnerét arról, hogy mit tud az olvasóiról. Válaszában Tompa Andrea kitért arra, hogy nagyon sok olvasókörbe jár, ahol sok visszajelzéssel találkozik. Másrészt pedig elmondta, írás közben általában látja maga előtt azt a pár konkrét embert, akiről tudja, hogy el fogja olvasni a könyvet.