Utcát neveznek el „Csipike apukájáról”, Fodor Sándor íróról Csíkszeredában

Ugyan szoborállításra a közeljövőben nincs kilátás, de utcanévvel állít emléket Fodor Sándornak Csíkszereda önkormányzata. A Csipike mesefigura „apukájaként” ismert író tiszteletére készülő gesztus érdekében csütörtökön történt előrelépés.

Egyhamar nem teljesülhet azok vágya, akik szoborállítást kérvényeztek Csíkszereda önkormányzatától egy március végén keltezett beadványban. Viszont elkészült csütörtökön a hivatalos irata annak a gesztusnak, mely révén a közeljövőben utcanév fogja őrizni a Csíkszeredában, pontosabban Somlyón születettJózsef Attila-díjas író emlékét– tudta meg a Maszol Füleki Zoltán alpolgármestertől.

Kérdésünkre az elöljáró emlékeztetett rá: kiindulva abból, hogy a Márton Áron szoborcsoport Csíkszereda terén történt tavalyi felavatását is tízéves előkészület előzte meg, nem látja gyakorlatilag kivitelezhetőnek, hogy az önkormányzat belátható időn belül megvalósíthassa a helyi kulturális személyiségek által kérvényezetteket, tételesen, hogy olyan szobrot állíttasson a város közterületen, mely megformázná azt, ahogyan a padon ülő író átöleli mesehősét, Csipikét.

A Kolozsvárott élő, öt éve ugyanott elhunyt Fodor Sándor Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatának első részét 1966-ban jelentette meg. Mindmáig a gyerekek kedvenc olvasmánya, és számos bábszínházi és színházi gyerekelőadást ért meg feldolgozása, a könyvet pedig több nyelvre is lefordították.

Az irodalmi pályafutását novellistaként kezdő Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Az ötlet stílusában felsorakozik azon népszerű, köztéri szoborstílusok sorába, amelyek legendás magyar írókat a megérinthetőségük, vagy mellé ülhetés lehetőségének megteremtésével teszik még népszerűbbé. Ilyen például Egerben, az Érsekkertben látható Bródy Sándor és Gárdonyi Géza írópáros szobra - lévénGárdonyi Géza Bródy Sándor unszolására telepedett le Egerben -, melynek felállítását Alexander Brody, az író unokája is támogatta. Ilyen a szintén padon ülő Weöres Sándor szobra Szombathelyen.

Kapcsolódók

Kimaradt?