Három verseskötetet mutat be Kolozsváron az Erdélyi Híradó Kiadó

Az Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége három friss kiadványát mutatják be csütörtökön este 7 órától a kolozsvári Bulgakov Caféban. Ármos Lóránd: A kilternani ősz, Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába, illetve Noszlopi Botond: Leállósáv című köteteit Serestély Zalán ismerteti.

Ármos Lóránd öt év szünet után jelentkezett új verseskötettel. „A kilternani ősz versei jórészt önéletrajzi ihletettségűek: a szerző dublini tartózkodásának idején születtek. (…) A kötet versei tematikájukat illetően az újrakezdés egyes fázisait járják körbe, nevezetesen az emlékezést, a tapasztalatszerzést, valamint a jövőképet. Az újrakezdés fontos motívum a szerző magánéletében, tekintve hogy számos országban élt és dolgozott, illetve több szakmát is elsajátított és gyakorolt. A kilternani ősz amellett, hogy a külföldre költözés élményanyagából táplálkozik, előrevetíti a tervezett hazaköltözés dilemmáit” – olvasható a kötet fülszövegében.Dimény H. Árpád második kötete a Levelek a szomszéd szobába, amely az Apatológia című debütkötet egyik ciklusát gondolja tovább. „Erős magánéleti líra, sajátos hangfekvésben: Férfi és Nő, magasságok és mélységek, öröm és gyötrés-gyötretés, mindennapok és ünnepnapok kapcsolódnak egybe lapjain, az őszinteség és a kimondás-elhallgatás egyensúlyában, annak határait feszegetve. A versek írója szembesül és szembesít, értelmet keres és talál az életnek nevezett ’nagy utazás’ mikéntjére és hogyantovábbjára” – írja róla Szonda Szabolcs.

Noszlopi Botond Leállósáv című kötete a Csendrappszódia (Erdélyi Híradó Kiadó, 2006) és A szórakoztatás mesterfoka (Erdélyi Híradó Kiadó, 2011) című verseskötetek után következő szintéziskötet. „A költő számára a vers a zene gondolati manifesztációja. A zeneiség, a kidolgozott formavezetés mindaddig fontos, míg nem szűkíti be a vers „eszmeiségét”. Mert vannak olyan témák, amik lényegüknél fogva a szabad formát igénylik, szabadversként könnyebben célba érnek. Ezért egyes verseknél kötetlen formát választott, hogy a tartalom ne sérüljön. (…) Ugyan a címben immár nem jelenne meg, a harmadik kötet (vagy szintéziskötet) a ’rapszódia’ kiindulópontból a kissé prózaibbá váló ’szórakoztatáson’ keresztül visszatalál az alapos kidolgozottság terepére, a szimfóniához” – olvasható a kötet fülszövegében.

Kapcsolódók

Kimaradt?