Elhunyt Jászberényi Emese rádiós szerkesztő

77 éves korában váratlanul elhunyt Kozma Jászberényi Emese rádiós szerkesztő, közölte a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztősége.

Jászberényi Emese Dicsőszentmártonban született, középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi 2. számú Leánylíceumban végezte, a Babeş Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, 1962-től a Marosvásárhelyi Rádió-stúdió szerkesztője.Rádió-riportjaiban számos írót és művészt szólaltatott meg, köztük Bodor Pált, Kányádi Sándort, Szabó Gyulát, Sütő Andrást, Dóczy Pál orvosprofesszort, Zoltán Aladár zeneszerzőt, Nagy Imre festőművészt. 1991-től 1999-es nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének vezetője volt.

Jászberényi Emesétől a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is búcsúzik. „Emlékezetesek Oláh Tibor színháztörténésszel, majd Jánosházi György költővel folytatott színházértékelő társalgásai, amelyeket mértékadónak tekintett a művésztársadalom. A Marosvásárhelyi Rádióstúdió negyven éves fennállását ünnepelve 1998-ban Szól a rádió címmel az ő szerkesztésében jelent meg a 40 év során elhangzott, Erdély szellemi életének legismertebb tudósaival, művészeivel, íróival, közéleti embereivel készített riportok válogatása. A magyar szerkesztőség vezetőjeként lehetőséget teremtett a sajátságosan erdélyi, azaz helyi szerzőkkel és helyi előadókkal/művészekkel tipikusan erdélyi tematikából ihletődő rádiókabaré megteremtéséhez, kibontakozásához. Munkájában elengedhetetlennek tartotta a rendezvényeken való személyes jelenlétet, a helyszíneken készített anyagokat, a közvetlen élmények fontosságát, ami hitelessége garanciájának bizonyult. Több mint fél évszázados munkássága során példaértékű elhivatottsággal szolgálta a magas kulturális igényeket, az erdélyi magyar szellemiséget. Távozásával betölthetetlen űrt hagy maga mögött” – írják a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nekrológban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?