Marosvásárhelyen látható a Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiállítása

A Magyar Fotóművészek Világszövetségének erdélyi vándorkiállítása jelenleg Marosvásárhelyen látható a Bernády Ház tetőtéri kiállítótermeiben. A tárlaton zömében magyarországi fotósok munkái láthatóak, de egy felvidéki és néhány erdélyi fotós felvételei is.

A szervezet minden évben meghirdeti tagságának a pályázatot, amelyre bármilyen témával lehet jelentkezni, a beküldött anyagokból vándortárlatot szerveznek, három részre osztva az alkotásokat, több helyen is bemutatják azokat. Az egyik kiállítás Magyarország több településén, a másik Délvidéken, illetve egy harmadik válogatás Erdély városait járja be.Ahogy Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke érdeklődésünkre elmondta, a világszövetségnek bárki tagja lehet a fotóművészek közül, aki beiratkozik és fizeti a tagdíjat, marosvásárhelyi tagjai is vannak, olyanok, akik a helyi fotóklubban is tevékenykednek.

A pályázatra kötetlen témájú alkotásokat vártak a szervezők, ahogy a kiállításon is látszik, a portréfotóktól a tájképekig, a szociofotókig sok minden látható. „Mi próbáltuk némiképpen egy koncepció szereint elrendezni a fotókat, hogy ne legyen egy összevisszaság” – mondta a Maszolnak a vásárhelyi fotókulb elnöke.

A tárlaton főleg magyarországi fotósok munkái szerepelnek, de egy felvidéki és néhány erdélyi fotográfus munkája is felkerült a falakra. Például Bálint Zsigmond, Tordai Ede, Magdó István, Incze Domokos, Balla Árpád Zoltán, VassLehel felvételei is láthatóak.

Both Gyula elmondta, hogy alapító tagként jelen volt a világszövetség létrejötténél és azóta figyelemmel kíséri kollégái tevékenységét, látja a fejlődést, a jó irányba történő változásokat is. „Egyénenként változik a letisztulási folyamat. Mert az úgy szokott lenni, hogy egy kezdő fényképész mindent fotóz, ami az útjába kerül. Aztán fokozatosan rájön arra, hogy mi az ami a legközelebb áll hozzá, milyen téma izgatja a legjobban és akkor csak arra koncentrál” – magyarázta a Marx József Fotóklub elnöke.

A kiállításon Ries Zoltán Tisztaszobája, Zágon László Korok építészete, Bárdos Tamás Hídépítése, Bálint Zsigmond A család című fotója, Vass Lehel Remetéje nyerte el a teszésünket, de érdemes megnézni a többit is, például A hitel, Az év fája, a Körték, az Emberi folyó, a Csend, a Lovak, a Kerítés is gondolatébresztő munkák.

A kiállítás március közepéig látogatható hétköznap 9 és 18 óra között a Bernády Ház tetőtéri galériáján. Látogatás előtt érdemes előre egyeztetni a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány internetes oldalán található telefonszámok valamelyikén.

Kapcsolódók

Kimaradt?