Vérfertőzés az Alpokban - filmkritika
Az utóbbi hetek legjobban várt filmjévé nőtte ki magát az egyébként igen jó címmel bíró baljós hangulatú ijesztgetős mozi, Az egészség ellenszere (A Cure for Wellness). Legalábbis az előzetese szerint. De a régi mondás most is igaz: csak akkor higgy a trailernek, ha már megnézted a filmet. Mert Gore Verbinski mozija valójában már most joggal pályázhat az év csalódása címére: ritkán látni ilyen üres és erőltetett mozit, de legalább láthattunk olyasmit, amiről nem is hittük, hogy létezik. Svájci huligánokat az Alpok lábánál.
Szinte minden a thriller mellett szólt: ősrégi szanatórium, félelmetes titkok a személyzet egyenmosolya mögött, rejtély és borzalom, és mindezt gyönyörűséges operatőri munka tette élvezhetővé. Ám már nem sokkal a film fele után rá kell jönnünk, mindez csupán ügyes hókuszpókusz, és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy elrejtse, milyen rettentően vékony történetet rejt a smink. A szanatórium, amely sötét tikokat rejt, és oly vendégszerető, hogy egyetlen lakóját sem engedi el soha többé, igen ismerős toposz a horrorfilmek és thrillerek műfajában. (Érdemes megnézni, hogy legutóbb igen hasonló alaphelyzetből mit hozott ki Scorsese Viharszigete.)Verbinskiék úgy gondolták, hogy a sablont feldobják némi svájci országimázzsal, történelemmel súlyosbított családi traumát kerítenek köré, és mindezt megfejelik az örök élet elikszírével. Ám valahogy sikerült úgy nyúlni ezekhez a fordulatokhoz, hogy egyrészt teljesen érdektelenek legyenek, másrészt rettentően zagyvák és közhelyesek. Van olyan pillanat, amikor egy zörgő vécélehúzó jelentené a borzongás forrását, de ez nem igazán akar összejönni. (Egyébként arra nem is kapunk választ, hogy az izgi hanghatáson túl, miért él önálló életet a lehúzó az amúgy szépen rendbetett szanatóriumban.)
Pedig Verbinski A körben még nagyon is tudott hangulatot teremteni: a kompon elszabaduló ló ma már klasszikussá érett a horror műfajában, hiszen úgy tudott igen félelmetessé válni, hogy csak sejteni lehetett a félelem valódi forrását. A sejtetés, ami éppolyan lényeges eleme a thrillereknek, mint a logikus magyarázat a végkifejletben, oly hosszan elhúzódik, hogy a végén már egészen jelentéktelenné silányul. (A filmidő a maga majdhogynem két és fél órájával sziklatömbként húzza le a mélybe Verbinski alkotását.) És a logikus magyarázat is oly vérszegény, oly körülményesen és átlátszóan felvezetett, hogy a végén saját paródiájaként hat. A látványos finálé némi fazonigazítással bármelyik Monty Python részben megállná a helyét.
Mint ahogy az a rettentő erőlködés is, hogy a svájci városka kocsmáját úgy állítsa be, mintha Ká Európa egyik köpködője lenne a maga huligánjaival, és olyan mosdóval, ami már Albániában is szégyen lenne. Az állatorvos háza pedig úgy fest, mintha valamilyen középkori film díszleteként maradt volna ott. Persze tudom én, hogy valami ilyesmitől indul be a borzongás az amerikai átlagpolgárban, ettől lenne hihetőbb a vérfertőzéses áltörténelem, és emiatt fogadja majd meg minden bróker, hogy soha nem megy két hétre wellneszezni Kalifornián túl. De nekünk ez több, mint kínos.
Az Egészség ellenszere színészi teljesítményben is inkább csak Málna- vagy Citrom-díjra számíthatna. Az ifjú Dane DeHaan úgy pislog a kék szemével, ahogy azt Alain Delon tette annak idején, ám ebben már ki is merült az összes hasonlóság, Mia Goth pedig annyira élethű a vágy nem is annyira titkos tárgyaként, mint egy elgurult zokni az ágy alatt. Egyedül Jason Iassacs higgadt igazgatója jelent némi felüdülést, de végül ő is elmerül a butaság tengerében. A legnagyobb elismerés az operatőrt illeti, hiszen Bojan Bazelli képei teszik egyedül elviselhetővé a filmet: az ő steril, hideg, mégis gyönyörűséges látványvilága valóban képes némi borzongást csempészni ebbe a lelketlen, unalmas katyvaszba.Akárhonnan is nézzük, roppant idegesítő alkotás született. Úgy hittük, hogy A magányos lovast semmi sem fogja alulmúlni Verbinski életművében, ám most igen erős kihívója akadt. Pedig a rendezőnek lassan meg kellene találnia az érdektelenség ellenszerét, mert a Karib-tenger trilógia presztízse sokáig már nem tart ki.