Francia klasszikust mutat be a szatmárnémeti magyar társulat

Az évad harmadik stúdióelőadását mutatja be március 24-én, 18 órától az Északi Színház Harag György Társulata az Ács Alajos Játékszínben. Jean Genet Cselédek című klasszikus művét Frumen Gergő színész rendezte, szereplői pedig Bogár Barbara és Moldován Blanka. 

A Cselédek Genet második darabja, melyet 1947-ben, Párizsban mutattak be először Louis Jouvet rendezésében. Az előadás már akkor is megosztotta közönségét. Voltak, akiket egyszerűen megbotránkoztatott, voltak, akik a társadalmi ellentétek keresztmetszetét látták benne, mások pedig rajongva éltették. A darabot nagy valószínűséggel a Papin nővérek valós története ihlette, akik 1933-ban különös szenvedéllyel végeztek munkaadójukkal. Az elmúlt, több mint fél évszázadban Európa számtalan színpadán bemutatták már, hiszen újabb és újabb színházi alkotókat vonzott az általa felvetett kérdések megfejtésének kísérlete.

„Amikor bemutatták a darabot, egy színházi kritikus megjegyezte, hogy a valóságos cselédek nem úgy beszélnek, mint darabom cselédjei: - Honnan tudja? Az ellenkezőjét állítom. Mert ha én cseléd volnék, így beszélnék. Legalábbis bizonyos estéken (...) Akár szentek és átkozottak, akár nem, ez a két cseléd szörnyeteg, akárcsak mi magunk, amikor ezt vagy azt álmodjuk magunknak” – írta darabjáról Gean Genet.

Az előadás 14 éven aluli nézőinknek csak szülői felügyelet mellett ajánlott! - figyelmezteti a Maszol olvasóit a társulat.

Jegyet váltani a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra között, előadások előtt egy órával a helyszínen, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Kimaradt?