60 éve alakult az Illés zenekar: Bródy János és Szörényi Levente életük legnagyobb koncertjére készülnek

A hatvan éve alakult legendás Illés együttes előtt tisztelgő koncertet rendeznek 2025. január 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A szuperprodukció kilenc népszerű zenekar közreműködésével készül.

„Akkor mindenki a futó angol slágereket játszotta, mi voltunk az elsők, akik 1965 őszén a Bosch-klubban előadtunk egy magyar nyelvű számot, ez volt az Óh, mondd. A szünetben kérdezgettük, milyen volt, de rá kellett ébrednünk arra, hogy a fiatalok észre sem vették, hogy magyarul énekeltem, az akkori technikai feltételek mellett ezt nem lehetett hallani” – mesélte Szörényi Levente, a zenekar frontembere a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelyet az MTI idéz.

Forrás: MTI

Az eseményen az együttes másik tagja, a szövegeket jegyző Bródy János is jelen volt. „1966 elején indultunk egy amatőr zenekaroknak kiírt tehetségkutatón, ahol a döntőben már négy Szörény-Bródy és négy Lennon-McCartney szerzeményt adtunk elő. Nyertünk egy rádiófelvételt, amelyen aztán rögzítettük is az Óh, mondd-ot, a Légy jó kicsit hozzám-ot, a Mindig veled-et és Az utcánt” – emlékezett vissza Bródy János.

Novák Péter, a koncert rendezője elmondta, hogy az Illés dalai az aurevoir., a Blahalouisiana, a Carson Coma, az Esti Kornél, a Honeybeast, az Irie Maffia, a Leander Kills, a Margaret Island és a Street Sixteen előadásában fognak elhangzani, és három fiatal színművész is közreműködik majd a produkcióban.

„Az Illés zenekar életműve része a kulturális valóságnak, dalaik önálló életre kelnek, mert korszakos pillanatban születtek, és a számok az akkori, majd további generációk életét is meghatározták. Ők használtak először népzenei motívumokat a zenéjükben, dalaik beemelték a műfajt a kortárs művészetek közé” – fogalmazott Novák Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?