Demény Péter: „Világok határán lettem felnőtt”

A Látó Irodalmi Játékok 68. rendezvényét a héten tartotta a szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a G-Caféban, ahol Demény Péter két legújabb verseskötetét mutatták be. Jövő héten, december 3-án, csütörtökön este 7 órától a színház kistermében újabb Látó-estre várják az érdeklődőket. Ez alkalommal a szépirodalmi folyóirat és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös szervezésében Bartis Attila A VÉGE című regényét mutatják be. A szerző beszélgetőtársa Vida Gábor lesz.

Demény Péterrel Balázs Imre József beszélgetett a Látó Irodalmi Játékok 68. rendezvényén a G-caféban. A szerző, a Látó szerkesztője, két, nemrég megjelent verseskötetét hozta el, azokról és azokkal kapcsolatosan folyt a beszélgetés, amely az irodalom, a vers- és regényírás mellett kitért olyan területekre is, amelyek a magánélet szféráját érintették. A jelenlevők megtudhatták például Demény Péterről, hogy elvált, hogy Kolozsvárról Zilahra, nemrég pedig Marosvásárhelyre költözött.

A Kolindárium című kötet az Exit Kiadónál, a Lélekkabát a Lector Kiadónál jelent meg, az elsőt Láng Orsolya, a másodikat Eperjesi Noémi illusztrálta. A szerző elmondta, hogy a Kolindárium facebookos kísérletnek indult, amikor Ivan Karamazov néven minden nap írt egy verset az éppen aktuális névnapra. A Lélekkabát egy szerelem története, mindannak, ami együtt jár a szerelemmel, vívódások, utazások, költözések, egy szerelem, amely megváltoztatta az életét.

Balázs Imre Józsefet az érdekelte, hogy hogyan működik a szöveg a Facebookon, mit jelent Deménynek az, hogy naponta ír, közöl valamit, amira azonnali visszajelzéseket is kap. A szerző úgy fogalmazott válaszában, hogy a hiúsága működik másként, ugyanis már nem aggodalmaskodik azért, hogy egyik-másik folyóirat miért nem közli az írását, vagy a Magvető például, nem adja ki a kötetét. Itt, ezen a virtuális téren valóban azonnal közölheti az írásait és valóban azonnali visszajelzéseket is kap.  “Világok határán lettem felnőtt” – mondta Demény Péter. Vagyis, olvasott rendszeresen és színházba járt, operettslágereket dúdolgatott esténkét, a Facebook létrejötte után pedig felfedezte annak pozitív hozadékát, ahol ugyanúgy tud írni, mintha papíron írna, tudja, hová kell tenni a vesszőt, és azonnal meg is jelenik az írása.

Az illusztrációkkal, a versek és rajzok közötti párbeszédekkel kapcsolatosan Eperjesi Noémit kérdezte Balázs Imre József. “Nagyon nagy feladat előtt álltam, 99 százalékban a lelkem van benne” – vállotta az illusztrátor.

Kimaradt?