Az évad második ősbemutatója a gyergyószentmiklósi Figuránál

Az idei évad második ősbemutatójára készül a Figura. Matei Vişniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabja november 20-án, péntek este 7 órától tekinthető meg első alkalommal a gyergyószentmiklósi színházban. A bemutatót követően a produkció november 22-én (vasárnap) és november 24-én (kedden) is műsorra kerül, 19.00 órai kezdettel, stúdióelőadásként a Figura nagyszínpadán.

A produkció rendezője, Sardar Tagirovsky, jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végez drámaíró szakot és Bocsárdi László rendező osztályában tanul. Az elmúlt években a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián végzett színművész szakon, valamint a Budapest Bábszínház bábszínészképzésében vett részt. Emellett évekig tanult Rómában Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszert.

A Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című produkció a fiatal rendező harmadik színházi munkája a nagyváradi és a sepsiszentgyörgyi színházakban rendezett előadások után. Ez utóbbi rendezése, a Meggyeskert, az idei POSzT-ról négy díjjal tért haza.

Matei Vişniec kortárs román drámaíró darabja Csehov Sirályának továbbgondolása, mely a Nyina, Trepljov és Trigorin közötti szerelmi háromszög történetén túl érvényes, saját jelenbeli létezésünket érintő kérdéseket fogalmaz meg.

„Az elmúlás önmagában hordozza egy születés lehetőségét? Szükségünk van háborúra ahhoz, hogy felismerjük, szerelemre ahhoz, hogy megtapasztaljuk, színházra ahhoz, hogy megértsük az elmúlást? Vagy ezek a kérdések is elmúlnak – ugyanúgy, akár az élet, egy szerelem, vagy egy színházi pillanat?

Gyakran van bennünk félelem. Sokszor elvárjuk a szerelemtől, hogy legyen, a háborútól, hogy ne legyen, a színháztól, hogy izgalmassá váljon. De mindannyiszor kihagyjuk a felsoroltak közül az embert. A Nyina törékeny emberekről szól, emberekről, akik már nem élnek, mégis közöttünk léteznek. Erre teremt lehetőséget darab és előadás: arra, hogy együtt érezzük meg az elmúlás örökké tartó pillanatszerűségét.

Képesek vagyunk mi (nézők és alkotók) elengedni a színházat, hogy találkozzunk? Képesek vagyunk ott és akkor, az előadás jelenvalóságában spontán alkotásra? Lehetünk egyszerre műalkotás és alkotó? Elmúlhat ez a félelem? Egy pillanatra legalább?” – írja a Csehov-, Shakespeare- és Euripidész-szövegeket is felhasználó előadásról Sardar Tagirovsky, a rendező.

Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes.

Jegyek válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen. Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10.00 és 16.00 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon.

A produkció a Bethlen Gábor Alap és Hargita Megye Tanácsa támogatásával jött létre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?