Newton, Einstein és Möbius a Figura színpadán

A gyergyószentmiklósi Figuránál november 3-án és 4-én újra bérletben tekinthető meg Albu István rendezésében Dürrenmatt Fizikusok című darabja. November 3-án, kedd este 7 órától a Mockinpott-bérlet, november 4-én, szerda este 7 órától az Arlecchino-bérlet érvényes.

A darab helyszíne egy festői nyugalmú luxusklinika, egy magán-elmegyógyintézet, ahol milliomosok pihenhetik ki a század fáradalmait. A klinika nyugalmát azonban váratlanul néhány bizarr gyilkosság kavarja fel. A klinika vendégei közül hárman régi bentlakónak számítanak. A személyzet is csak képzelt nevükön: Newtonként, Einsteinként és Möbiusként ismeri azt a három tudóst, akik valamilyen ismeretlen okból már évek óta az intézet lakói. Körülöttük fonódnak egy olyan furcsa bűnügy szálai, ami Dürrenmatt darabjának kiindulópontja lesz. Ebből a nyomozásból indul Dürrenmatt komédiája, s szövi helyzeteit egy olyan történetté, melynek középpontjában a XX. század egyik fontos kérdése: az egyén felelőssége áll.

Felelősek vagyunk-e a világért, ami cselekedeteink, korszakalkotó felfedezéseink nyomán folyamatosan változik köröttünk? Mit kezdjen az emberiség egy találmánnyal, ami egyszerre képes gyökeresen megváltoztatni a világot, miközben bárki számára lehetővé teszi, hogy egyetlen mozdulattal elpusztítsa azt? Felelős-e a tudós azért a tudásért, ami értelmének, gondolkodásának köszönhetően birtokába jut? – többek között ezen kérdéseket veti fel a Figura előadása.

Jegyek a fennmaradó helyek függvényében kaphatók. Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes.

Jegyek válthatók munkanapokon 8 és 16 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen.

Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10 és 16 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon.

Kimaradt?