Fennállásának 130. évfordulóját ünnepelte az EMKE

Fennállásának 130. évfordulóját ünnepelte csütörtökön Kolozsváron az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE), amely a szórványosodás megállítását tartja egyik legfontosabb feladatának.

Az évfordulót egy multidiszciplináris konferencia keretében ünnepelték meg, amelyen egyebek mellett az EMKE alapítóiról hangzottak el előadások.

Széman Péter, az EMKE elnöke az MTI-nek elmondta: bemutatták a szervezet első tíz évét feldolgozó vándorkiállítást is, amely az EMKE indulását és szerepvállalását idézi meg. A tárlat az idén egyebek mellett Erdélyben Kolozsváron kívül Nagyenyeden, Nagyszebenben, Szilágysomlyón és Zilahon látható, de eljutott vagy eljut Pécsre és Sárospatakra is.

Széman Péter szerint az idei év az évforduló jegyében telt, de nem az a cél, hogy ünnepeljenek, hanem hogy visszahozzák a köztudatba az EMKE-t, amelynek tevékenysége feledésbe merült, egyebek mellett azért, mert levéltára sokáig nem volt kutatható. Mint mondta, az iratok az állami levéltárban vannak, és a 30 folyóméter anyagból jelenleg hat folyóméter kutatható. A többi feldolgozás alatt van.

Felidézte, hogy hat-hét éve kérik a levéltári anyag kutathatóvá tételét, és éppen az idén, az évfordulóra jutottak el odáig, hogy az anyag egy részéhez hozzáfértek, ami szerencsés egybeesés.

Hozzátette: számos magánlevéltár és -gyűjtemény létezik még, amelyek fontos adalékkal szolgálhatnak az EMKE történetének feltárásához, így például Sándor József volt EMKE-titkárnak, a szervezet egyik alapítójának magánlevéltára, amely szintén nem kutatható.

Széman Péter elmondta: a szervezet 130 éves alapszabályzatának egyik fő célkitűzése a szórványosodás megállítása és a nemzeti öntudat felébresztése, ami ma is érvényes. Rámutatott: a szervezet ma is főként szórványban tevékenykedik, elsősorban az EMKE-ének köszönhető, hogy az elmúlt 22 évben Erdélyben kiépült a Magyar Házak láncolata.

Emellett a szervezet felkarolja az emlékházak alapítását, legutóbb az erdélyi Pusztakamaráson avatták fel a Sütő András Emlékházat. Az EMKE közművelődési szakemberképzést akar indítani a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel, de részt vesz az Erdélyi Értéktár létrehozásában is.

Kapcsolódók

Kimaradt?