A holokauszt áldozataira és zsidómentőkre emlékeztek Kolozsváron

A holokauszt erdélyi áldozataira emlékeztek a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség udvarán és templomában. A helyszín apropóját elsősorban annak az evangélikus lelkésznek az emlékezete adta, aki feleségével egy zsidó kislányt rejtegetett lakásában (közben náci katonák laktak a parókia udvarán), a fajelméletet elítélte prédikációiban és hamis keresztleveleket állított ki zsidóknak, hogy megmentse őket a deportálástól. Járosi Andorról van szó, aki 1999-ben, halála után 55 évvel kapta meg a Világ Igaza címet.

Non omnis moriar (Nem halunk meg egészen): hirdeti a szétdarabolt testű, térdelő nőt ábrázoló emlékmű, Adorjáni Endre szobrászművész alkotása, amelyhez a kegyelet koszorúit és – zsidó temetési szokáshoz híven – köveket helyeztek el a Határtalan Kolozsvár címet viselő magyar zsidó kulturális fesztivál résztvevői csütörtök délután. A megemlékezésen a magyar kormány, valamint magyarországi zsidó hitközségek képviselői is szép számmal részt vettek, és magyarországi fiatalok, akik a négynapos rendezvénysorozatra érkeztek a kincses városba.

Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár Járosi Andorra emlékezve kijelentette: a hatalmi rendszerre jellemző, hogy a nácizmus ellen harcoló evangélikus lelkészt végül a „felszabadító” szovjetek hurcolták el, fogságban halt meg Magnyitogorszkban, 47 évesen. A felújításra váró kolozsvári neológ zsinagógáról azt mondta: Magyarország készséggel támogatja annak felújítását, ugyanakkor reménykedik egy román-magyar kormányközi egyezmény megszületésében, amely megalapozza, hogy a román állam is hozzájárul a költségekhez, „hisz az itt élő zsidó közösségek felvirágoztatása közös felelősségünk.”

Szalay-Bobrovniczky Vince európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, és beszélt a kolozsvári zsidó polgárok kulturális, gazdasági és közéleti szerepvállalásáról. Nem volt olyan ágazata a kulturális életnek, ahol ne találtunk volna kiemelkedő, zsidó származású alkotókat a világháború előtt – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: kötelességünk minden kisebbség kulturális örökségét őrizni, gazdagítani.

Egy közösség túlélési stratégiájához kaphatunk-e iránymutatást, ha történelmére tekintünk? – tette fel a kérdést Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. A zsidó társadalomnak mindig sokközpontúan fejlődött, csoportjai sokszor és sokat vitáztak egymással, de íme, mégis megmaradtak. Az elmúlt évezredek tapasztalata, hogy ez egy jó stratégia volt: a vita, párbeszéd sokszor az életet jelentette. Nagy nemzetek, birodalmak tűntek el, de a parányi zsidó közösség megmaradt, sőt, a történelemben példátlan módon, 2000 év után újra hazát alapított. Talán ez az építő jellegű vita és párbeszéd jelenti azt túlélési stratégiát, amit itt és most, Kolozsváron is lehet alkalmazni – vélekedett Heisler.  

Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arra figyelmeztetett, a román politikai életben még mindig vannak olyanok, akik szerint nem volt holokauszt Romániában, vagy a genocídium tényét, vagy az államhatalom felelősségét tagadják. Az igazság azonban az, hogy éppen azok gyilkolták a zsidókat, akiknek a polgárjog védelme lett volna a feladata.

Az Antonescu-kormány alatt, 1941 októberében jött ki a 37/1941. számú parancs, amely a teljes bukovinai zsidó lakosság deportálását rendelte el. A műveletet a román csendőrség és rendőrség végezte el. 1942-ben a romániai deportáltak száma már elérte a 185 ezret – idézte fel Schwartz a történelmet.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezetője, Deák Andrea a kolozsvári, erdélyi magyar zsidó közösségről azt mondta: művelt, alkotó emberek voltak, ismerték a magyar irodalmat, kultúrát és sokan művelték is azt. Beszélt a vészkorszak hőseiről is, igaz keresztényekről, akik mindvégig lelkiismeretükre hallgattak: Járosi Andor evangélikus esperesről és feleségéről, Márton Áron katolikus püspökről, aki prédikációiban többször felszólalt a zsidóüldözés ellen, és szavai hatására sok magyar család segített zsidókon.

Márton Áron híres prédikációja 1944-ben, a Szent Mihály templomban hangzott el: „Népünk keresztény érzése ösztönösen tiltakozik, ha azt tapasztalja, hogy az emberekben, az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátozzák véleményük vagy vallási mivoltuk miatt." 1945 húsvétján ismét a szószékről tiltakozott a magyar kisebbséget érintő méltánytalanságok ellen: „Amint az egyénnek joga van az élethez, családalapításhoz, ugyanúgy joga van nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élhesse…"

Az ünnepi beszédek után emlékhangversenyt hallgathatott meg a közönség a nyíregyházi Pro Musica Leánykar és a Cantemus Vegyeskar, valamint az Orfeo Zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttes részvételével.

Kapcsolódók

Kimaradt?