A menekültekkel foglalkozik egy rendhagyó prágai vendégjáték Temesváron

Augusztus 27. és szeptember 1. között rendhagyó előadássorozattal nyitja a 2015/2016-os évadot a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

"A jordániai származású Husam Abed rendezésében és előadásában színpadra állított rendkívüli, felnőtt bábelőadás egy palesztin származású, Jordániából menekült férfi történeteit meséli el. Egy olyan világról kapunk így képet, mely a rémhíreken és a híradók torzított valóságán túlról mutatja meg az ott és hasonló helyzetben élő emberek sorsát. Az európai valóságtól látszólag távol eső történet nem is lehetne ennél aktuálisabb. Az előadás különlegessége nem pusztán a történet témájában rejlik, hanem abban is, hogy egyszerre mindössze nyolc néző vehet részt ezen a főzéssel, filmnézéssel és mesemondással egybekötött vendégelőadáson" - olvasható a színház közleményében.

A The Smooth life, avagy Habkönnyű életünk című előadás az említett időszakban minden nap délután 5 és este 8 órától látható. Mivel a helyek száma korlátozott, az érdeklődök részvételi szándékukat a ticket@tm-t.ro e-mail címen, vagy személyesen, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház jegypénztárában délután 4 és este 7 óra között jelezhetik.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?