Ionesco-darab táncszínházi formában Marosvásárhelyen

Újra színpadon az András Lóránt Társulat. Ezúttal Eugène Ionesco „A székek” című drámája alapján készült táncszínházi előadást láthatják az érdeklődők február 22-én 19 órai kezdettel a marosvásárhelyi Stúdió Színházban.

Az előadásra jegyeket foglalhatnak a következő telefonszámon: 0745 526 959. Az előadás szereplői: Györfi Csaba, Pál Alíz, Bezsán Noémi, koreográfusa Pál Alíz.

E. Ionesco: A székek
A magányos pillanatok felismerésekor rádöbbenünk arra, hogy az ember által érzékelt világ szerelemközpontú, és az élet szerves része a szerelem. A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez. Vagy él a kínálkozó lehetőségekkel, vagy úgy megy el mellettük, hogy tudomást sem vesz róluk, anélkül fogalmazva meg ki nem mondott véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét. Az élet is egy ilyen meg nem tapasztalt, önkéntelen kísérlet, melyben nem a lassú halálba fordulás örömét éli meg az ember, hanem az öröknek hitt változás depresszív reményét.

Az András Lóránt Társulat születése körülbelül 2010 őszére tehető, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem létrehozta a felsőfokú koreográfiai oktatást. A mai társulati tagok képzése ekkor vette kezdetét a későbbi társulatvezető sajátos szakmai arcéle és koreográfiai módszertana szerint. A társulatot jogilag 2014 szeptemberében jegyezték be, székhelyük Marosvásárhely egyik régi, rendeltetésszerűen tulajdonképpen soha nem használt zsinagógája (Brăila utca 10 szám), melyet a társulat pályázati úton kapott meg. Az előadásait elsősorban kortárs táncszínházi nyelven megfogalmazó csapat irányelvei röviden: szakmaiság; erőteljes, eredeti színházi látásmód és folytonos megújulási készség.

Kimaradt?