Egyéni és történelmi drámák mementója: az emberi test

A testem az emlékeim őrzője. Ez a mondat Györgyjakab Enikő szájából hangzik el, az Aki elzárja az éjszakát című darabban, és – ahogy a másik szereplő, Viola Gábor fogalmazott – akár az egész Interferenciák fesztivál kulcsmondata is lehetne. A rendkívüli fizikai és pszichikai igénybevételt követelő előadást kétszer játszották a fesztivál kilencedik napján, csütörtökön délután öttől és este kilenctől. Másnap reggel Visky András művészeti aligazgató beszélgetett az előadás rendezőjével, Nona Ciobanuval és két szereplőjével a próba folyamatáról és arról, mit jelentett számukra ez a munka.

A történet forrása egy 1974-ben készült film, Az éjszakai portás, Liliana Cavani rendezésében. Max, aki a második világháborúban, náci tisztként kénye-kedve szerint erőszakolta a koncentrációs tábor egyik 16 éves foglyát, 13 évvel később Bécsben bujkál, éjszakai portásként dolgozik. Közben egy neonáci szervezet tagja, amely a bűnjelek és tanúk eltüntetésével foglalkozik. A szállodában egyszercsak összefut egykori áldozatával, aki közben megmenekült, férjhez ment egy karmesterhez, párja éppen Bécsben koncertezik. Amikor kettesben maradnak, egész más történik, mint ahogy azt józan ésszel elsőre elképzelnénk. A beteges függőség, a testi vonzalom, a megaláztatás és megtisztulni vágyás, szadizmus és mazochizmus béklyóiban járja haláltáncát két ember, aki egyszerre szereti és gyűlöli egymást. „Számomra ez az előadás: út a függőségtől a megszabadulásig” – fogalmazott Visky András a beszélgetésen.

Nona Ciobanu már Mariborban is megrendezte ezt a darabot, de – mint mondta – a két produkció közti hatalmas különbség a színészek testi kvalitásaiból fakad. Nem hiába bízta itt a feladatot Györgyjakab Enikőre (Hanna), a színész-táncművész-koreográfusra, aki külsőleg törékeny ugyan, de az előadásban többször is kőkeményen kiállja az ütéspróbát. Meg Viola Gáborra (Max), akinek habitusa önmagában hordozza a fizikailag erős, agresszivitásra hajlamos, nagyon férfias alakot. Karakterének, Max-nak éppen ez utóbbi miatt esik annyira nehezére felvállalni önnön gyengeségét. Pedig tudja, hogy számára a megbánás, a múlttal (és az áldozattal) való szembenézés az egyetlen út a megtisztuláshoz.

A két szereplő rendkívül precíz koreográfiát követ, azt is mondhatnánk, hogy mozgásszínházat látunk, amit a párbeszédek csak kísérnek, hisz valójában a két test szavak nélkül is elmond mindent. Ráadásul a nézőtől alig pár méternyi közelségben, így képtelenség lenne kivonni magunkat a szorongás, féltés, borzadás löketeitől. Maga Visky is bevallotta, hogy bár „belső”, színházi emberként nézi az előadást, valósággal aggódik a Hannát játszó színésznő testi épségéért.

„Azon dolgoztunk, hogy bátrak tudjunk lenni, ne féljünk az ütközésektől. Ugyanakkor a szituáció megkívánja a sebezhetőséget. E kettőt – erősnek és közben gyengének is lenni – egyensúlyban tartani, ez volt nagy feladat.” (Györgyjakab Enikő)  

„Minden kollégámnak kívánom, hogy legyen alkalma megtapasztalni egy ilyen próbafolyamatot. Amikor arról szól a történet, hogyan áll össze az „én”-ből és a „te”-ből az egész világ. Amikor a partnered – te vagy.” (Viola Gábor)

Az Aki elzárja az éjszakát című előadást legközelebb december 20-án, szombaton nézheti meg a Kolozsvári Magyar Színház közönsége. 

Kapcsolódók

Kimaradt?