Nem a magyarországi közállapotok szidalmazását kapták tőle, ezért nem jelentették meg a vele készült interjút – mondja a vezető amerikai lapról Kertész Imre.

Az amerikai magyar zsidóság legfontosabb közéleti-kulturális lapja, a Szombat legfrissebb, novemberi számában közölnek egy interjút Kertész Imrével, amely eredetileg a The Hungarian Quarterly című, angol nyelvű folyóiratban jelent meg. Az interjúra a válasz.hu magyarországi portál hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy „Kertész elgondolkodtató dolgokat mond a kultúra Auschwitz utáni felbomlásáról, a „holokauszt-irodalom” létéről vagy nemlétéről. Érezhető csodálkozással emlegeti, hogy egy baloldali magyar értelmiségi (nevet nem említ), aki a „totalitárius” Kádár-rendszer szolgálatában dolgozott, megkritizálta őt, amiért 2009 februárjában Berlinben elment meghallgatni az akkor még ellenzéki politikus Orbán Viktort.”

A válasz.hu idézi az interjúnak azt a részét, amelyben Kertész Imre felidézi, hogy a The New York Times egyik riportere interjút készített vele, de soha nem jelentette meg azt, Kertész szerint azért, mert nem olyan válaszokat adott, amilyeneket a riporter elvárt. Íme egy részlet a Thomas Cooper által készített beszélgetésből:

Thomas Cooper: Értesültem róla, hogy életművének anyagát, például a kéziratait és más anyagait a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta. Azért tette ezt, mert úgy érezte, hogy Németországban nagyobb figyelem övezi a műveit, mint Magyarországon?

Kertész Imre: Lehet, hogy Németországban nagyobb az érdeklődés a műveim iránt, de hangsúlyozni szeretném, hogy a kézirataimat két ok miatt adományoztam az Akadémiának. Elsősorban azért, mert megkértek rá, ami azt illeti, már egy évtizede folyamatosan kérnek. Másodsorban pedig azért, és ezt talán még fontosabbnak tartom, mert tudtam, hogy ott jó kezekben lesznek. Szó sincs arról, hogy nem akartam Magyarországon hagyni a műveimet, a magyar intézmények egyszerűen sohasem tartottak rá igényt. Ha felkerestek volna, akkor talán megfontolom, hogy itthon hagyjam az anyagot, de tudom, hogy Németországban megfelelő gondossággal kezelik a kéziratokat. Mindenki számára elérhetőek lesznek kutatás és tanulmányozás céljából.

T. C.: Tehát nem arról van szó, hogy nem akarta az anyagokat például a Magyar Tudományos Akadémiának adományozni?

K. I.: Nem, arról van szó, hogy nem kérték. Ha igényt tartottak volna az anyagokra, és bizonyos lehettem volna afelől, hogy megfelelően képzett szakemberek kezébe kerülnek, akkor itt hagytam volna őket, Magyarországon. Múlt nyáron felkeresett a The New York Times egyik riportere, hogy interjút készítsen velem. Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire meglepődött. Úgy tűnt, az a benyomása, hogy megfélemlítve érzem magam a politikai hangulat miatt. Azután megkérdezte, hogy miért adtam a kéziratokat a német Akadémiának, és amikor elmondtam neki az indokaimat, nos, akkor úgy tűnt, nem tetszik neki a válaszom. Nyilvánvalóan úgy értelmezte ezt a gesztust, mint a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmaimnak a kifejeződését, amelyről azonban hangsúlyozottan szó sincs.”

T. C.: Tehát nem szimbolikus gesztusról van szó?

K. I.: Egyáltalán nem. És a kérdése nem volt őszinte. Azt gondolta, hogy majd hangot adok az ellenérzéseimnek Magyarországgal szemben vagy valami ilyesmi. És nem tettem. Azzal a céllal érkezhetett, hogy rávegyen, mondjam azt, hogy Magyarországon ma diktatúra van, ami nem igaz. Szándéka csupán azt jelzi, hogy halvány sejtelme sincs arról, hogy mi az a diktatúra. Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni. Ezt aztán meg is mondtam neki. Nem vagyok mindennel teljes mértékben elégedett, ami Magyarországon történik, mint ahogy nem is voltam soha, de abban bizonyos vagyok, hogy Magyarországon diktatúra lenne, nem több mint ideológia és felelőtlen beszéd. Az interjú végül sohasem jelent meg. Erre az egyik baráton nagyon helyesen azt mondta, hogy ez egyfajta cenzúra, mert ha olyan választ kapnak, amelyre nem számítnak, akkor azt egyszerűen nem teszik közé.