Hamlettel kezdődött meg a Játék éve

Mint arról már beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a színház éve. Ezzel hivatalosan is véget ért a tavaly meghirdetett Hang és Szó, azaz a zene és irodalom éve és elkezdődött a Játék – vagyis a színház és az előadó művészet éve. A kulturális évváltást kedden este a Tamási Áron színház Hamlet című darabja után jelentette be Antal Árpád polgármester. A színházi előadásra azokat a művészeket, művelődésszervezőket, intézményvezetőket és támogatókat hívták meg, akik segítettek a tavalyi Hang és Szó éve programjainak megvalósításában.

Antal Árpád beszédében kiemelte: támogatásuk által erősödött a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program, de a kételkedők elutasító hozzáállása is arra sarkallta a szervezőket, hogy megmutassák, van létjogosultsága ennek a programnak. „Köszönöm a közönségnek is, hogy támogatott, hiszen befogadó közönség nélkül nem lehetne ilyen kulturális pezsgés városunkban, és köszönöm a művészeknek, akik kivitték az utcára a kultúrát, kilépve ezáltal a megszokott rutinból" – hangsúlyozta a polgármester.

A Városimázs Iroda összesítéséből kiderül, hogy tavaly a zene és irodalom évében 56 helyszínen zajlottak események, a 600 fellépőből 300-an helyi alkotók voltak, és az év során közel 25 000 nézője volt a rendezvényeknek. A 101 programból 75 kapcsolódott az irodalomhoz vagy a zenéhez. A programok egyharmada Sepsiszentgyörgy utcáin zajlott. Az eseményről több mint 1500 újságcikk, tévé- és rádióhír számolt be.

Mint ismeretes, Otthon a kultúrában jelszó alatt, négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést 2013–2016 között. 2013-ban a Hang és szó éve volt, amikor a zene és irodalom került a középpontba, 2014-ben a Játék éve van, idén a színházon, az előadóművészeteken van a hangsúly, 2015-ben a Hagyomány éve, 2016-ban pedig a Kép éve lesz.

A Városimázs Iroda három stratégiai célkitűzést fogalmazott meg, amely túlmutat a rendezvény keretidőszakán: Kulturális nevelés – a művészet mindenkié, Művészet az utcán - Az alternatív kultúra térfoglalása, Értékgyarapítás – Kulturális nagykövetek – Kulturális tranzakciók. A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa program célja tovább erősíteni a város kulturális potenciálját, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy pozicionálása kulturális centrumként a székelyföldi városok körében.

 

Kimaradt?