Rajtra kész a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Az utolsó simításokat végzik a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői – a Nemzeti Színház előcsarnokában több ezer kötet tornyosul, a kiadók rendezgetik standjaikat, helyükre kerülnek a díszletelemek.

A látogatókat 42 önálló stand fogadja, több ezer könyvcím közül lehet majd válogatni. Az önálló standok mellett a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése is jelen lesz a marosvásárhelyi szemlén, amely 12 kiadót, illetve azok könyveit mutatja be. A könyvvásár 42 standján összesen több mint 100 kiadó könyvei közül válogathatnak a könyvbarátok – félezer könyv először kerül a vásárlók elé.

„Itt minden a könyvért, a szellem hordozójáért és természetesen a könyvek olvasóiért van.  Marosvásárhely érdeklődő közönsége igazolja, hogy érdemes élni és dolgozni a könyvvért, mindazért, amit maga a könyv, mint a tudás és esztétikum jelent” – nyilatkozta Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a vásár szervezője.

A könyvek mellett több mint félszáz programmal, három napos gyerekfoglalkozással és idén először ifjúsági programokkal várják a vásár látogatóit. A vásár mindhárom napján koncertekkel, színházi előadásokkal kedveskednek a közönségnek.

Szepessy Előd, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár előkészületein hangsúlyozta: mivel az országos könyvpiac forgalma csökkenő tendenciát mutat, arra törekednek, hogy színesebb, látványosabb programokkal csalogassák a marosvásárhelyieket a könyvek közelébe. „A színvonalas koncertek mellett, gondolok itt a Kaláka-estre, vagy a Teljesség felé erdélyi premierjére, színházi előadásokkal és színes programokkal készültünk. Lesz élő hangoskönyv, komolyabb szakmai beszélgetések, de több, diákoknak szóló vetélkedőt is szervezünk, hisz úgy gondoljuk, elsősorban a fiatal nemzedéket kell ránevelnünk az olvasásra” – fogalmazott Szepessy. Hozzátette, a vásár megnyitója is rendhagyó lesz: az elmúlt évek hagyományától eltérően idén a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitójára a Színház téren kerül sor, az érdeklődők pedig együtt léphetnek be a vásártérbe.

A könyvvásár szervezői külön ifjúsági programokkal várják a fiatalokat, akik színész workshopon vehetnek részt, kötetlen és kötött szövegekkel kommunikálhatnak, irodalmi teadélutánon vehetnek részt Láng Zsolt társaságában, de lesz vitadélután is, „Book vs. Facebook” címmel. „Az ifjúsági programok közül a „Grab Your Book!” – Könyvvásári harácsolást emelném ki, amely tulajdonképpen diák csapatok „kincskereső” versengése vásárról, könyvről, helyzetfelismerésről, amelyre még mindig lehet jelentkezni” – nyilatkozta Barabási Tivadar színművész, a könyvvásár ifjúsági programjainak a koordinátora.

Az idei vásáron a tavalyihoz hasonlóan kiemelt figyelmet kapnak a legkisebbek is. „A könyvvásár gyerekfoglalkozásai által a legkisebbek is megismerkednek a könyvvel, találkoznak a szerzőkkel, miközben maguk is részesévé válnak egy-egy alkotási folyamat során önmaguk, társaik és a világ jobb megismerésének” – hangsúlyozta Makkai Kinga, a gyerekfoglalkozások vezetője.

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtökön délben 10 órakor nyitja meg kapuit és  szombatig naponta reggel 10-től este 19 óráig tart nyitva. A kísérőrendezvények részletes programját a vásár honlapján, a www.vasarhely.ro/konyvvasar honlapon találják.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?