Nagy Mihály Zoltánt választották az ICR elnökhelyettesévé

A parlament felsőháza hétfőn Nagy Mihály Zoltán történészt választotta a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettesévé - közölte a Mediafax hírügynökség.

A romániai kultúra külföldi bemutatását szolgáló intézmény vezetőségében első alkalommal kapott erdélyi magyar kultúrember szerepet. Nagy Mihály Zoltán a nagyváradi levéltár főlevéltárosi beosztását cseréli az ICR elnökhelyettesi tisztségére. A Boc-kormány idején Románia Országos Levéltárának az igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be.

A román szenátus külügyi és kulturális bizottsága is kedvezően véleményezte a történész jelölését, a plénumban hétfőn a szenátorok háromnegyed része támogatta szavazatával Nagy Mihály Zoltán kinevezését.

A Román Kulturális Intézet új igazgatóhelyettese a román többség pozitív gesztusának tekintette, hogy az egyik alelnöki tisztséget az - ellenzékben politizáló - Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) ajánlották fel. Az MTI-nek elmondta, azt is pozitívumként értékelte, hogy már a bizottsági meghallgatáson sem csak a román kultúra népszerűsítésére vonatkozó elképzeléseiről kérdezték, hanem a romániai magyar kultúra is megjelent a kérdésekben.

„Azt remélem, hogy az intézet segítségével már jövőre ott lehetnek legalább egy erdélyi magyar írónak a művei a frankfurti könyvvásáron német, angol vagy más fordításokban" - jelentette ki Nagy Mihály Zoltán. Hozzátette, reményei szerint az intézet ösztöndíjprogramjainak is lesznek erdélyi magyar kedvezményezettjei. Az ICR a világ 19 városában - köztük Budapesten - működtet fiókintézményt.

Nagy Mihály Zoltán történészként az erdélyi magyarság 1945 utáni történetét kutatta. A Pécsi Tudományegyetemen megvédett doktori dolgozatát a Magyar Népi Szövetség történetéből írta.

Kapcsolódók

Kimaradt?