A Bandát mutatja be a Háromszék Táncegyüttes

Könczei Árpád rendezésében viszi színre az évad első bemutatóját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. „A banda” című produkciót csütörtökön 19 órától mutatják be az Új Stúdióban. A híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató trilógia harmadik részeként - a Csávási ballada és a Száz évig után -, A bandában a magyarpalatkai muzsikusok kerülnek középpontba. „A Száz évig sikere folytatásra ösztönzött: a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált” – mondta sajtótájékoztatóján Könczei Árpád rendező-koreográfus.

A sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar egy mezőségi lakodalmat elevenít meg a színpadon, a palatkai bandát láthatjuk a mulatság előtt, közben és után. A lakodalom (közösségi ünnep jellegéből fakadóan) sok karaktert igényel, így ezúttal a tánckarnak is hangsúlyosabb szerep jut, mint a Száz évigben. Könczei Árpád elmondása szerint négy fő motívum köré szerveződik az előadás: a palatkai zenekar repertoárja és a mezőségi táncok, a nász, a groteszk irányába elvitt humor, végül pedig az agresszióhoz vezető részegség. Mindeközben menyasszonyt és vőlegényt nem láthatja a közönség.

„Az 1970-es évek végétől a 90-es évek elejéig több alkalommal éltem át személyesen is mezőségi: palatkai, vajdakamarási, mezőkeszüi, visai esküvőket, lakodalmakat. Nemcsak a magyarpalatkai banda játéka, zenéjük ereje, lendülete volt az elragadó, hanem a násznép mulató energiája is. Azok az emberek szerettek mulatni, fáradhatatlanul sokat és jól táncoltak. A 21. századdal a hagyományos falusi lakodalmak is lassan eltűnnek, átalakulnak”, mondta Könczei Árpád.

A történet egyszerű: lakodalomra készülnek a zenészek, érkeznek a vőfélyek, de a banda még nem készült el. Sietni kell, mert következik a menyasszonykísérő, a menyasszony búcsúztatója, de akad, aki megzavarja a szép ceremóniát. A lakodalomban a pálinka hatására fokozatosan elszabadulnak az indulatok, a vacsora is szegényes, hús csak a zenészeknek jut. Így aztán a násznép követelőző lesz, sőt egyesek agresszívvé válnak, és mindenki mást akar táncolni. A zenészek még a nászéjszakát is végigmuzsikálják, majd fáradtan, saját maguk örömére zenélnek. És végül azt a cigarettát is elszívhatják, amit a nagy rohanásban nem volt lehetőségük, idejük elszívni.

A bemutatót követően az előadás október 18-án, pénteken is megtekinthető az Új Stúdióban. A pénteki előadás után, 21 órától táncház lesz a sepsiszentgyörgyi Míves Házban, az új produkció apropóján, a Heveder zenekar és a Folker együttes mellett, a magyarpalatkai zenekar is húzza majd a talpalávalót.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?