Táncműhely, ismerkedés Brâncuşi-sal és irodalmi találkozások a pulzArton

Még öt hely van a pulzArt fesztiválon sorra kerülő mozgásműhely kurzusaira. A Bordás Attila és Gothárd Veronika táncoktatók által tartott négynapos intenzív mozgásműhely kurzusaira kezdők és haladók jelentkezését egyaránt várják. Az eddigi jelentkezők színes palettát ígérnek, ugyanis koreográfustól bábszínészen át a fogorvosig, sokféle szakmával rendelkező érdeklődő vesz majd részt. A kurzus célja, hogy a résztvevők, különböző kortárs tánctechnikák segítségével, felfedezzék saját testük határait, majd túllépve ezeken, eljussanak magához a tánchoz, mint kifejezési eszközhöz. Ugyanakkor egy játékos kísérleti folyamatot is kínál a műhely, lazító és kontakt technikákkal ötvözve, amely helyet ad a szabad és fókuszált megnyilvánulásoknak.

Brâncuşi gyerekeknek

Kilenc-tízéves gyerekeket várnak a Brâncuşi gyerekeknek című foglalkozásra. Az absztrakt formáiról híres szobrászművész két monumentális alkotásának miniatűr, fa változatait kínálják fel a gyerekeknek, hogy újraértelmezzék, rakják és színezzék kedvük szerint. A két részből álló, elméleti ismereteket is átadó foglalkozás célja Constantin Brâncuşi munkásságának megismertetése, illetve a befogadó és a felmagasztalt műtárgy közti kapcsolat fellazítása. A foglalkozást a marosvásárhelyi Monotremu duó vezeti, közösen a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér képzőművészeivel. A foglalkozás szeptember 6-án, pénteken 11.00 órakor kezdődik, jelentkezni a magma@maybe.ro e-mail címen lehet vagy a 0740 162 028-as telefonszámon.

Író-olvasó találkozók

Szeptember 5-én, csütörtök 17 órától Szálinger Balázs József Attila- és Artisjus-díjas költő és drámaíróval beszélget Muszka Sándor költő, író a Tein Teaházban. Szeptember 6-én, pénteken 18 órától közönségtalálkozó lesz a Tein Teaházban Karafiáth Orsolya magyarországi költővel, íróval, újságíróval, beszélgetőtárs: László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. Szeptember 7-én, szombaton 16 órakor kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtárban a Helikon irodalmi délutánja, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Papp Attila Zsolt részvételével, házigazda: Szonda Szabolcs költő, műfordító. Ugyanott 18 órától közönségtalálkozó lesz Filip és Matei Florian bukaresti szerzőpárossal, beszélgetőtárs: Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a kolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.

Könyvvásár a színház előcsarnokában

A pulzArt fesztivál ideje alatt naponta 16 és 20 óra között könyvvásárt tartanak a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Az IDEA Könyvműhely története ezelőtt 6 évvel kezdődött, amikor öt kolozsvári intézmény (Idea nyomda, Gloria nyomda, Idea Plus grafikusműhely, Idea kiadó és Exit kiadó) egymás tevékenységét erősítve kezdett együttműködni. A könyvtér célja feltérképezni és összegyűjteni az erdélyi magyar kiadók, egyesületek, alapítványok reprezentatív (és nem csak) könyveit és kiadványait.

A fesztivál szervezői: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács – SZIT. Partnerek: Ifjúsági és Sportminisztérium, Kovászna Megye Tanácsa, Bod Péter Megyei Könyvtár, a Tamási Áron Színház, a Háromszék Táncegyüttes, Kónya Ádám Művelődési Ház, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Romániai Képzőművész Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a Tein Teaház, a Kónya et Kónya Ponopol, a Szépírók Társasága.

Kapcsolódók

Kimaradt?