Először lép fel Székelyföldön Frenák Pál Társulat

Első alkalommal járnak Székelyföldön a világhírű Frenák Pál Társulat táncosai, akik szeptember 5-én, csütörtökön este nyolc órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében mutatják be az InTimE című prdukciójukat. Az előadást követően közönségtalálkozó lesz a Frenák Pál Társulat tagjaival a színház büféjében.

A magyar táncélet egyik legkarakteresebb figurája Frenák Pál, aki koreográfusi, alkotó munkája mellett rendszeresen ad szakmai workshopokat, a társulattal ingyenes beavató előadásokat tart középiskolások részére, közönségtalálkozókon vesz részt, nagy hangsúlyt helyezve a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre.

„A pulzArt fesztivál programjának összeállításánál fontos szempont volt, hogy olyan előadások kerüljenek be, amelyek ritkán elérhetőek a sepsiszentgyörgyi, erdélyi közönség számára, illetve olyan előadások, amelyek saját műfajukon belül újítóak, markánsak, ez az előadás pedig tökéletesen illeszkedett az elképzelésünkhöz. A Frenák Pál Társulat produkciója talán a fesztivál egyik legjobban várt programpontja és annál is izgalmasabb lesz ez a találkozás, mert az előadás után beszélgetni lehet a táncosokkal” – tájékoztatott Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője, a fesztivál főszervezője.

Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség, a bemutató óta eltelt öt évben a produkció meghódította a magyarországi és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. A francia és magyar táncosok produkciója a kritikusok szerint nem más, mint a „műtárggyá változtatott test szépsége”. A színpadon öt táncos, akik hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol maguk válnak főszereplővé. A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk.

Frenák visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket; hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is – így ismertetik az előadást a társulat honlapján. A darab 2012 tavaszától új szereposztásban látható: a produkció a Romániában szeptemberben turnézó, világhírű Cirque du Soleil kötelékében is dolgozó táncossal, Feicht Zoltánnal és a fiatal tehetséggel, Vasas Erikával egészült ki. Az InTimE megjárta Európát, Romániában is bemutatták, Székelyföldön azonban először láthatja a közönség.

A Franciaországban már egy évtizede létező Frenák Pál Társulat 1998-ban magyar-francia társulattá alakult, budapesti és párizsi székhellyel. A klasszikus és modern technikákkal egyaránt élő társulat egyedi stílust és táncnyelvet alakított ki. Egyik legfontosabb ismertetőjegye a mimika, a jelnyelv és a különféle mozdulatművészetek (cirkusz, színház, divat) használata lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?