Pulzál a pulzArton Sepsiszentgyörgy

A „Szöveg a köztéren” című csoportos kiállítással kezdődött meg csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a pulzArt fesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg a Sepsiszentgyörgy - Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében.

A fesztivált Sztakics Éva Judit alpolgármester nyitotta meg hivatalosan, aki úgy vélekedett, a pulzArt fesztivál, az őszi vásár és a közelgő Csokoládéfesztivál lesz az a három eseménysorozat, amely immár ősszel is nagy tömeget fog Szentgyörgyre vonzani, a tavaszi Szent György napok mellett. „Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik” – fogalmazott az alpolgármester.

A fesztivál indítórendezvénye a „Szöveg a köztéren” című csoportos kiállítás megnyitója volt, amelyen 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel, érdekes, és egyben látványos alkotásokat hozva létre.

A Szöveg a köztéren című kiállításnak nemcsak az az erőssége, hogy kihozta a művészetet és az irodalmat az utcára, hanem az is, hogy csapatban játszottak az alkotók - hívta fel a figyelmet Damokos Csaba képzőművész, a kiállítás egyik ötletgazdája. Nem a végtermék volt a fontos, hanem az alkotás, a játék folyamata, tette hozzá Damokos Csaba, aki Váry O. Péter íróval közösen egy új tízparancsolatot tartalmazó, a fesztiválok vörös szőnyegét idéző, földre elhelyezett bannert készített. Ezen a két alkotó stílusosan végigsétált, majd letörölte a város egyetlen „sztár” csillagjáról, az európai uniós csillagról a port. A kiállítás megnyitója az Avantgarde vs Arriergarde, Előörs vs Ütőörs, azaz Ütő Gusztáv és Albert-Nagy Örs alkotópáros performanszával ért véget.

Az Erzsébet park egyik sétányán berendezett mobil kiállításon a fára szerelt alkotástól a vasalódeszkára, járdára, pannókra festett izgalmas szövegekig mindenhol izgalmas vizuális megoldások tekinthetők meg.

Az első alkalommal megszervezett pulzArt kortárs összművészeti fesztivál a Sepsiszentgyörgy - Székelyföld Kulturális Fővárosa program központi eseménye, a négy tematikus év találkozási pontja. Szeptember 5-e és 8-a között olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vesznek részt a fesztiválon, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre. A fesztivál a neve a művészet lüktetését jelenti, de a művészeti alkotás és a befogadó találkozásából fakadó életérzést is sugallja.

A fesztivál szervezői: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács – SZIT. Partnerek: Ifjúsági és Sportminisztérium, Kovászna Megye Tanácsa, Bod Péter Megyei Könyvtár, a Tamási Áron Színház, a Háromszék Táncegyüttes, Kónya Ádám Művelődési Ház, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Romániai Képzőművész Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a Tein Teaház, a Kónya et Kónya Ponopol, a Szépírók Társasága.

Kapcsolódók

Kimaradt?