Díjazták a Tavasz a Hargitán című fotópályázat nyerteseit (GALÉRIA)

A Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület Tavasz a Hargitán című fotópályázatának nyertes munkáit díjazták pénteken a csíkszeredai megyeházán. Az egyesület pályázatsorozata tavaly ősszel indult, amikor az Ősz a Hargitán címmel hirdettek versenyt, majd következett a Tél a Hargitán, a Tavasz a Hargitán, a mostani díjátadás alkalmával pedig bejelentették az utolsó forduló elindítását, Nyár a Hargitán címmel.

Az egyesület fő célja, hogy felhívja a környék lakossága figyelmét a fenntartható fejlődés és a környezeti nevelés fontosságára. A pályázatra jelentkezhet minden fotós életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. Olyan, az adott évszakhoz kötődő tematikus fényképek beküldését várták, illetve várják a továbbiakban, amelyeket a Hargita-hegység területén készítenek három témában: a táj szépsége, a természetes táj és az ember, valamint az erdők ökoszisztémája.

A jelenlévőket Fülöp Otília, az egyesület elnöke és Ferencz Csaba projektvezető köszöntötte. Fülöp Otília, mielőtt átadta a díjakat, elmondta, hogy a pályázat elérte célját, az eddigi három fordulóban ugyanis összesen több mint 300 fényképet küldtek be, ebből a tavaszira 85-öt. Utóbbiak közül a zsűri legjobbnak a gyergyószentmiklósi Bartók Sándor alkotását ítélte, második lett a csíkszeredai Héjja Árpád, harmadik pedig a csíkszeredai Fodor István. Emellett dicséretben részesült a budapesti Major Zoltán és a sepsiszentgyörgyi Ürmösi Levente Mihály.

Az első díj egy kétszemélyes hétvége a homoródfürdői 6-os villában, a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány és a Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület jóvoltából, a második és harmadik díj pedig egy-egy Hargita Képes Megyeatlasz, illetve Tavasz a Hargitán fotóalbum, valamint az egyesület ajándékcsomagja. A dicsérettel szintén könyv, fotóalbum és ajándékcsomag jár. A Nyár a Hargitán fordulóról bővebb információ található itt.

Bartók Sándor Héjja Árpád Fodor István Major Zoltán Ürmösi Levente Mihály

Kimaradt?