Sokáig úgy érezte, megfullad az unalmas naivaszerepekben, amiket leggyakrabban ráosztottak, de mostanra kitört a szépnő skatulyából. Ascher Tamás azt mondta neki az egyetemen, hogy negyvenévesen fog szinkronba kerülni önmagával, de nem hagyta, hogy ez a mondat összetörje. Most színdarabot ír, rendszeresen forgat, és független szerelemprojektekben éli ki magát. Szávai Viktóriát legtöbben a Csak színház és más semmi sorozatból ismerik, a Filmtettfesztre pedig BÚÉK című filmjét kísérte el, ahol erdélyi kötődéseiről is beszélgettünk.

Milyen szálak fűznek Kolozsvárhoz?

Az anyai nagymamám kolozsvári volt. Egy osztályba járt Bara Margittal, és mindkettejüket nagyon tehetségesnek tartották. Tizenhat évesen aztán megszökött otthonról, és elment Pestre színésznőnek. De végül másfelé sodorta az élet.

Bara Margitot viszont nem, akit el is játszottál Vitézy László A színésznő című filmjében.

Ebben a filmben csupa furcsa dolog történt velem. Próbáltam információkat gyűjteni Bara Margitról, aki ünnepelt színésznő volt az ötvenes-hatvanas években, és máig tisztázatlan körülmények között ellehetetlenítették egy pletykahadjárattal, de csak egyetlen könyvet találtam, amiből bármit is megtudhattam erről a botrányról. Épp a fodrászomnál ültem, és meséltem, hogy legközelebb egy tévéfilmet forgatok Bara Margitról, mire felkiáltott, hogy neki nagy barátnője a Margit lánya, hívjuk föl most. Annyira hasonlított a hangjuk, hogy azt hittem, Bara Margit szól bele a telefonba. Eleinte kicsit távolságtartó volt, amikor elmondtam, hogy az édesanyját fogom játszani egy filmben, de fél óra múlva már úgy tettem le a telefont, mintha egy családi látogatáson jártam volna.

Te is szöktél valami elől a színészetbe, mint a nagymamád?

Abszolút. Mezőtúron éltünk, és annyira erős volt bennem a kamaszkori lázadás, hogy 14 évesen lekoccoltam otthonról. Szentesre mentem egy drámatagozatos gimnáziumba, ahol hirtelen annyi impulzus ért, hogy nagyon gyorsan fölnőttem. Olvasd tovább a Filmtetten!