Évadkezdés a Csíki Játékszínnél: a klasszikus és a kortárs közti egyensúlyt keresik

Nyitás a kortárs darabokra, egyensúlykeresés jellemzi a Csíki Játékszín új évadát, amelyben helyet kapnak prózai, zenés, kortárs, magyar és világirodalmi művek is. A csíkszeredai színház nem szeretne konzerv-társulattá válni, folyamatosan keresi a megújulás útját, és az új darabokkal aktuális eseményekre, problémákra is reagálna.

Egyensúlykeresés a műsorpolitikában

„Meglepetésekkel teli évadra számíthat a csíkszeredai közönség” – emelte ki Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín igazgatója a szerdai sajtótájékoztató felvezetésében. Mint mondta, annyiban továbbgondolása ez az évad a tavalyi, ünnepi évadnak, amelyben számos klasszikus darab, előadás, történet került színpadra széles közönségréteget megszólítva, hogy továbbmenve kicsit a kortárs darabok világa fele kacsintgat. Az igazgató leszögezte: fontos az a fajta párbeszéd, ami a közönséggel kialakulhat a változások kapcsán. Ahogy a vidéki színházak többsége, a Csíki Játékszín is az egyensúlyt keresi a darabválasztásban, hogy meg tudjon szólítani mindenkit életkortól függetlenül.A konkrét műsorterv kapcsán Kányádi Szilárd elárulta, hogy klasszikus darabválasztás az idei évadban a kortársak mellett Móricz Zsigmond Rokonok című regényének, valamint William Shakespeare III. Richárdjának színpadi adaptációja. „Shakespeare-re azért is gondoltuk, mert nagyon rég nem volt nálunk műsoron és hiszem azt, hogy Shakespeare nélkül még manapság sem beszélhetünk színházról. A darab érdekessége, hogy egy olyan rendező-kollégával fogunk együtt dolgozni Anton Vladimir személyében, aki még sosem dolgozott Csíkszeredában és reményeink szerint ez egy jó együttműködésnek lehet a kezdete” – részletezte a színház vezetője. A Rokonokat a Csíki Játékszín előző igazgatója, Parászka Miklós rendezésében láthatja majd a közönség.

Formálódó kortárs darabokat takarnak a munkacímek

A nagyszínpadon valósul meg a szilveszteri előadás, amely A gála címet kapta, illetve A hét munkacímet viselő előadás. Az évad műsorában egyelőre több helyen is találkozhatunk munkacímekkel: ezen darabok szövegei még jelenleg is alakulnak, íródnak, kivételt képez ez alól a Cím nélkül elnevezésű stúdiódarab, aminek az az érdekessége, hogy a próbafolyamat képezi majd a szövegírást is. A tavalyi kezdeményezések folytatásaként ebben az évadban is lesz vendégelőadás: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégszerepel Csíkszeredában.

A bérleten kívüli stúdióelőadások között a már említett Cím nélkül mellett szintén munkacímmel szerepel még a programban a Valaki álma című darab, amely megtörtént eseményeken alapul, és egy interjúsorozat is bele lesz építve. Csíki Zsolt, a Valaki álma rendezője és társalkotója elmondta, hogy a darab valójában a Bukarestben létező egyik legnagyobb szociális problémát, a város alatt húzódó csatornákban élő sok ezer ember társadalmának témáját dolgozza fel. A darab alkotói felkutatták a földalatti társadalom egyik vezéralakját, az aradi börtönben raboskodó Bruce Lee becenevű férfit, aki vállalta, hogy interjút ad a darab másik alkotójának, Kali Ágnesnek. Ez az interjú lesz a darab gerincét alkotó egyik szöveg, emellett az alkotók széles körben gyűjtenek anyagot a témában készült dokumentum-filmekből. Ugyan a földalatti társadalom királyának tekintett Bruce Lee bebörtönzése után szétszéledtek a föld alatt élők, de az alkotók igyekeznek közülük is riport-alanyt találni. A Valaki álma munkacím a földalatti társadalom vezetőjének arra a szándékára utal, hogy az ott élőket a felszínre hozza. „Minél jobban beleássuk magunkat a témába, annál több benne a furcsaság, hiszen egy irányított társadalomról van szó és egy különös, sötét világ tárul fel előttünk. A főszereplő lány a csatornarendszerben nő fel és ott is éri utol a halál, az ő történetéből indulunk ki, az ő sorsa a darab kulcsa” – árulta el Csíki Zsolt.

Hagyományosan a 6-12 éves korosztálynak szól a színház mesebérlete, amelyben saját előadásként szerepel a Kunigunda hozománya című darab, Gyergyószentmiklósról a Figura Stúdió előadásában a Négyszögletű kerek erdő, Székelyudvarhelyről pedig a Hókirálynő című Andersen-feldolgozás érkezik. Az előző évadhoz hasonlóan egy plusz meglepetés gyermek-előadás várható még.

Kockázat nélkül nincs színház

„A műsorkínálatból azt gondolom, egyértelműen látszik a mi nyitásunk. Vannak olyan darabjaink, amelyek annyira kortársak, hogy még meg sincs írva a szövegük. Ez persze rizikóval is jár, de ezt a rizikót hiszem, hogy minden egyes színház be tudja és be szokta vállalni, mert így van lehetőség olyan kérdésekről, napi helyzetekről, akár politikai helyzetekről beszélni, ami talán szélesebb körben is foglalkoztatja az embereket napi szinten” – szögezte le a darabválasztások kapcsán Kányádi Szilárd.A Maszol kérdésére az igazgató úgy fogalmazott: kockázat nélkül nincsen színházi előadás. „Kockázati tényező az, hogy kit hívunk meg rendezni, ő milyen stábbal érkezik, milyen állapotban van a társulat, a darab betalál, vagy nem talál be a közönségnél, sikerül-e olyan új nyelven fogalmazni, ami megfogja a néző képzeletét, érdeklődési körét, és ezt sorolhatnám. Számolunk a kockázati tényezőkkel, ez is a marketing tevékenységünk fő csapásvonalához tartozik. Nem szeretnénk esztelenül újítani, de muszáj valahogy feltérképeznünk azt a határvonalat, ameddig elmehetünk, mert így visszajelzést kaphatunk a következő évadokra vonatkoztatva is. Lehet konzerv-, múzeum- és panoptikum-szerű színházat is csinálni, de lehet olyanban is gondolkodni, ami a darabokon keresztül folyamatos kérdéseket tesz fel, párbeszédre invitál és azt a fajta állandó kapcsolatot fenntartja a néző és a színház között, hogy tudjunk visszajelezni egymásnak” – részletezte Kányádi Szilárd.

Az igazgató szerint érdekesnek ígérkezik majd az előző és az idei évad összevetése. „Az idei évad erős kortárs-irányú nyitása mellett ott van az előző évad klasszikus előadásainak zöme, amelyek ennek a mérlegnek a nyelvét helyre tudják billenteni adott esetben” – fogalmazott az igazgató.

Kérdéses a Karády-előadás sorsa

Néhány sikeres előadás az előző évadból is színpadon marad az új évadban. Nagyszínpadi kategóriában tovább megy a Mágnás Miska, az Ünnepek háza és a Sirály. Ezekre a darabokra számos meghívást kapott a színház és ezeknek a felkéréseknek megpróbálnak maradéktalanul eleget tenni. „Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, hogy végre vannak a Csíki Játékszínnek olyan előadásai, amikkel méltón tudjuk képviselni azt a fajta színházi irányvonalat is, ami a művész-színház vonalat képviseli kortárs témákkal is és bátran megmutatkozhatunk bárhol, bármelyik színpadon világszerte” – fogalmazott Kányádi Szilárd a tovább futó darabok kapcsán.

Megtudtuk még, hogy a kistermi stúdió-, illetve nagyszínpadra épített nézőteres előadások közül az Ásó kapa, a Megtorlás, a Halottember továbbra is menni fog, a rendkívül sikeres Karády előadás sorsa viszont egyelőre kérdőjeles a jogdíjak kérdése miatt. A szintén további játszásra tervezett Párnaember és Az öldöklés istene előadásokkal kapcsolatosan az a színház álláspontja, hogy amennyiben műsorra tudják tűzni és elégszer színpadra vinni, akkor van értelme hosszabbítani a jogosultságot.

Új tagok a társulatban

Kányádi Szilárd bejelentette azt is, hogy új tagokkal bővült a Csíki Játékszín társulata: Tóth Jessica és  Borsos Tamás erősítik a színészi gárdát. Ezen kívül újdonság a színház működésében, hogy összeállt egy marketinges csapat. „Idéntől szervezettebb formában, hat emberből összeállt egy marketing osztály a színházon belül, amelynek tevékenységét Csíki Zsolt fogja össze a jövőben” – árulta el az igazgató. Csíki Zsolt ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy egyelőre meglepetés, hogy pontosan mivel állnak elő ebben az évadban. „A marketinges tevékenységek tematikája erősen kapcsolódni fog az előttünk álló évad programjához. Szeretnénk a nézőinket közelebb hozni a színház működéséhez, alkotói folyamataihoz. Szeretnénk bemutatni, hogyan épül fel egy előadás megszületése. A nyílt kommunikációt szeretnénk a következő évi marketingünk alapjává tenni, amely során minél izgalmasabban, minél érdekesebben kapjanak az emberek betekintést abba, hogyan is működik a színház” – részletezte Csíki Zsolt.

Augusztus 12-étől kaphatóak az új évad bérletei, amelyeket hagyományosan a Csíki Játékszín jegypénztárában lehet megvásárolni. Az előző évad bérletesei számára szeptember hatodikáig tartják fenn a helyeket. A színházbérlet négy illetve öt nagyszínpadi előadásra érvényes és 14 éven felülieknek ajánlott. Négy bérletház, a Bánk bán bemutató bérlet, a Prospero és az Antigoné bérlet és a Don Juan bérlet egy ötödik előadásra is belépést biztosít. A négy bérlet tulajdonosai a csíki társulat saját nagyszínpadi előadásain kívül bérletükkel megtekinthetik a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégjátékát. Bérletek válthatók a színház jegypénztárában munkanapokon 10-13 és 17-19 óra között.

Kapcsolódók

Kimaradt?