17 településre visz színházélményt a Bánsági Vándorszínház

Évről évre a kőszínházi évadzárók után indul útjára az idén hatodik kiadásához érkező Bánsági Vándorszínház. 17 településre visznek színházélményt.

A vajdasági mintára született non profit kulturális projekt idén temesvári, kolozsvári, és budapesti színházi szakemberek és színművészetis diákok részvételével zajlik. Követve az elmúlt évek hagyományát, a hatodik „évad” is egy zenés, ingyenesen megtekinthető vígjátékot ígér Temes, Arad és Krassó-Szörény megye színházkedvelőinek.A francia szerzőpáros Pierre Barillet - Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című két felvonásos vígjátéka nyomán születő előadás rendezője Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, a Vándorszínház alapítója. Alkotótársként Albert Alpár díszlet-jelmez tervező és Orbán Enikő dramaturg is részt vesznek az előadás színpadra állításában. A darab a klasszikus vígjátéki dramaturgiát követi, tele szerelemmel, félreértésekkel és nagy egymásra találásokkal.

A július 6-án kezdődő, három hetes próbafolyamat helyszíne idén is a Temes megyei Végvár, ahol július 26-án mutatják be először az előadást. Az idei csapat visszatérő tagjai Hodu Péter, a budapesti Vígszínház munkatársa, valamint Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze. „Újoncként” lépnek színpadra Daróczi Klarissza, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem végzős színművészetis hallgatója, Molnár Rudolf, a kolozsvári Állami Magyar Színház munkatársa, valamint Stan Krisztina Tímea, volt diákszínjátszó, a csíkszeredai Sapientia Tudományegyetem PR és kommunikáció szakos diákja.

A bemutatót követően a csapat 17 Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei településre látogat el.

Kapcsolódók

Kimaradt?