Ötödik évadát kezdi a Bánsági Vándorszínház

Ötödik alkalommal szervezik meg a Bánsági Vándorszínházként ismertté vált szabadtéri szórvány-színházi programot.

A 2014-ben, még a Bánsági Közösségért Egyesület adminisztrációs irányítása alatt létrejött projekt idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Ez alkalomból a szervezők, az idei csapattal közösen egy valódi vígjáték klasszikust, Molnár Ferenc Az ibolya című darabját mutatják be Temes, Arad és Krassószörény megyék szórványtelepülésein, közölték.A program idén is két szakaszra oszlik. Az előadás előkészítési munkálatai, azaz a „tábor” július 6. és 27. között zajlik a Temes megyei Végvár településen, mely az elmúlt évek alatt valódi otthona és főhadiszállása lett a program résztvevőinek. A hagyományokhoz híven a bemutatóra is itt, a végvári piactéren kerül sor július 27-én, este 9 órától (kedvezőtlen időjárás esetén a helyi kultúrotthonban). Másnap, július 28-án reggel indul a Bánsági Vándorszínház második szakasza, a turné, melynek során tíz egymást követő estén tíz különböző településen mutatják be az előadást.Az idei előadás színpadra állításáért Aszalos Géza színművész, rendező, a Tarisznyás Egyesület vezetője és a program ötletgazdája, Orbán Enikő dramaturg, társalapító, Albert Alpár díszlettervező, valamint Lukács Szilárd, Mihály Csongor, Pignitzky Gellért és Sosovicza Anna színészek felelnek. Technikai munkatárs: Mihály Péter.

A Bánsági Vándorszínház 2018-as kiadását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?