Terméketlen szépség - újfajta színházi nyelvvel kísérleteznek Székelyudvarhelyen

Új, Romániában még kevéssé ismert és alkalmazott színházi nyelvet használó, a mozgásszínház gyűjtőfogalmán túlmutató előadást mutat be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata április elsején.

A színház közleménye szerint a műfajilag – az angol physical theatre alapján – fizikai színházként meghatározható Terméketlen szépség című előadás szereplői a szöveg mellett legalább ugyanekkora hangsúllyal kommunikálnak a testükkel, mozdulataikkal, és a zenének, illetve a ritmusnak is kiemelkedő szerep jut.A Terméketlen szépség rendező-koreográfusa, Andrea Gavriliu nem ismeretlen a székelyudvarhelyi közönség számára, szeptemberben ugyanis a 10. dráMA színházi találkozó vendége volt, és lenyűgözte a nézőket OST (Organic Sound Twist) című egyéni előadásával. A bemutatót beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Andrea úgy fogalmazott: a fizikai színház egyik legfőbb jellemzője, hogy nem felismerhető, kategóriába sorolható táncstílusok jelennek meg benne, hanem a különböző stílusok tetszőleges ötvözetei. Egy másik lényeges elem a szöveg jelenléte, amelynek szerepe közvetíteni azt, amit a test nem tud. „Romániában ez még új és ismeretlen színházi forma, de Európában már jó ideje hangsúlyosan jelen van a fizikai színház” – mutatott rá a Sepsiszentgyörgyön felnőtt alkotó. Andrea egyébként a londoni DV8 Physical Theatre társulatot említette, mint a műfaj egyik megteremtőjét.

A rendező-koreográfus olvasmányaiból merített inspirációt a Terméketlen szépséghez, amely a kapcsolatokról, szerelemről, a szerelembe esés gondolatáról, „minden gyötrelemről, ami ezzel jár”, a szerelem abszurditásáról szól. Andrea három könyvet emelt ki, amelyek alapján összeállította az előadást. Nagy hatással voltak rá egyrészt Charles Bukowski versei, amelyek közül egyet teljes egészében, egy másikból pedig egy részletet használt fel a szövegben. „A versek által a szerelem testi, érzékibb, gyötrelmesebb oldala van kihangsúlyozva” – magyarázta Andrea. Másik inspirációs forrása, Bertrand Russell a téma filozofikusabb, tudományosabb oldalát képviseli, a boldogságot elhozó megoldások keresésének gondolatát. Radu Paraschivescu újságíró egyik könyve, noha nincs köze a szerelemhez, a harmadik, szórakoztatásra épülő rétegét adja a produkciónak, „hiszen egy előadásnak szórakoztatnia kell akkor is, ha közben megdolgoztatja az agyat”. A könyv az embernek a statisztikák, adatok iránti kényszeres igényéről szól, arról, hogy mindenre receptet és válaszokat akar.

A Terméketlen szépség díszlet- és jelmeztervezője Alexandru Petre, aki pályája elején tart, és Andrea szerint rendkívül tehetséges. Az előadás zeneszerzője Mihai Dobre, aki sokaknak onnan lehet ismerős, hogy a Șuie Paparude együttes alapítótagja. Mindkettőjükkel már többször dolgozott együtt.A szokatlan színházi nyelv nagy kihívást jelentett a társulat tagjainak: Esti Norbert színművész elmondása szerint a próbafolyamat az egész csapatot kimozdította a komfortzónájából, a rutinból. „Egy teljesen új nyelvet kellett rövid idő alatt elsajátítani, aztán használhatóvá fejleszteni” – fogalmazott.

Andrea Gavriliu egyébként színművészként kezdte pályafutását a Piatra Neamț-i társulatnál, miután Kolozsváron elvégezte a színművészeti egyetemet Bács Miklós osztályában, majd kezdő színészként fokozatosan jött rá arra, hogy sokkal inkább a mozgásszínház érdekli. „Ahogyan ő is meghatározza magát, Andrea inkább koreográfus-rendező: nem puszta koreográfia, de még nem is rendezés, ahogy dolgozik” – mondta Zakariás Zalán, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Hozzátette: „azt szeretnénk, hogy a színház által a néző is felfedezze, hogy újabb és újabb lehetőségek vannak arra, hogy üzeneteket közvetítsünk”.

A Terméketlen szépség bemutatója április 1-jén 19 órától lesz színpadi stúdiótérben. További előadások a hónapban: április 6., 18., 29.

Kapcsolódók

Kimaradt?