Így szórakoztak ők - kipróbálhatjuk a ’70-’80-as évek romániai diszkó-fílingjét

Kolozsvárra érkezik a ’70-’80-as évek romániai diszkóinak hangulatát felelevenítő multimédiás kiállítás, amelynek ötletgazdája Iulia Rugină, a Breaking News és a Love Building című filmek rendezője. Még a nyitvatartás is a korhangulatot idézi.

A Control N Kulturális Egyesület október 27. és november 3. között szervezi meg Kolozsváron a 2017 őszén Bukarestben már bemutatott kiállítást Disco BTT címmel. A kiállítás címében szereplő rövidítés a rendszerváltás előtt működő Biroul de Turism pentru Tineret (Ifjúsági Turisztikai Iroda) állami intézményre utal.Az egyenként beengedett látogatók több termet járhatnak végig, ezekben zene, vetítés, fényképek, díszletek, emléktárgyak, nyomtatványok és interjúrészletek segítségével mutatnak be egy-egy fontos fejezetet a korabeli Románia diszkókultúrájából. A Hunyadi (Ștefan cel Mare) tér 18. szám alatt hétfőtől csütörtökig 16 és 20, péntektől vasárnapig pedig 16 és 22 óra között lesz látogatható a kiállítás, a ’89 előtti ifjúsági szórakozóhelyek órarendjét idézve. A belépés ingyenes.

Iulia Rugină filmrendező saját generációjának emlékeit gyűjtötte össze, azzal a céllal, hogy egy kevéssé dokumentált időszakra irányítsa a figyelmet, illetve párbeszédet indítson a generációk között.Szakértőként Sorin Lupașcu DJ, a BTT-diszkók világának közismert szereplője is közreműködött a kiállításban. A díszlettervező pedig Andreea Popa, aki számos nagyjátékfilmen dolgozott, többek között a román újhullám képviselőivel, Cristi Puiuval, Cristian Nemescuval, de például Claude Lelouche francia sztárrendezővel is.

A kiállítás bővebb leírása itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?