Zaporizzsja és Donyeck környékén előrenyomulásról számolt be az orosz katonai szóvivő

Az Ukrajnát támadó orosz egységeknek Zaporizzsja megyében és Donyeck környékén sikerült előrenyomulniuk az elmúlt nap folyamán – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint Zaporizzsja irányában az orosz erők előnyösebb állásokat foglaltak el, megölve mintegy 85 ukrán katonát, megsemmisítve egy D-30-as két D-20-as tarackot, egy gyalogsági harcjárművet, két páncélozott harcjárművet, egy kisteherautót és egy lőszerraktárt.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy régióban az orosz előrenyomulás Orihiv és Huljajpole város környékén összpontosul. Beszámolója szerint mindkét település ukrán ellenőrzés alatt áll, de a kezdeményezés a régióban az oroszok kezébe ment át. Az orosz védelmi tárca szombaton Lobkove község bevételéről számolt be erről a frontszakaszról.

Fotó: Agerpres/EPA

Konasenkov szerint az orosz hadsereg és az „önkéntes rohamegységek” – ez a meghatározás a Wagner katonai magánszervezet fegyvereseit fedi – Donyeck környékén is offenzívában vannak. Itt az ukrán veszteség, mint mondta, több mint nyolcvan katona, három páncélozott harcjármű, két egyéb jármű és egy D-30-as tarack volt.

A beszámoló szerint az ukrán fegyveres erők „Kupjanszk irányában” több mint ötven katonát, egy járművet és egy kisteherautót, „Liman irányában” több mint nyolcvan katonát, egy gyalogsági harcjárművet, öt páncélozott harcjárművet és egy kisteherautót, valamint egy AN/TPQ-48-as és egy AN/TPQQ-37-es amerikai ellentűzradart veszítettek.

Az orosz harcászati repülőgépek, valamint, a rakéta- és tüzérségi erők csapást mértek az ukrán 128. hegyi rohamdandár parancsnokságára 74 tüzérségi egységre, valamint 119 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra. Az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán Szu-25-ös repülőgépet, kilenc drónt, két HIMARS-rakétát és egy HARM radarelhárító rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 376 repülőgépet, 203 helikoptert, 2931 drónt, 401 légvédelmi rakétarendszert, 7401 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 985 sorozatvetőt, 3887 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8144 speciális katonai járművet semmisítettek veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást vasárnap. Beszámolójuk szerint Ilovajszkra éjszaka egy Tocska-U rakétát lőttek ki, Nova Kahovka környékén pedig nyolc falu maradt áram nélkül a villanyvezetéket ért találat miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?