Vlagyimir Putyin csak akkor lesz hajlandó érdemi tárgyalásokba kezdeni a háború leállításáról, ha a frontokon legalább részgyőzelmeket ér el – nyilatkozta a Maszolnak adott interjúban Valentin Naumescu volt külügyi államtitkár. A nemzetközi kapcsolatok professzora szerint nagy hibát követnek el a nyugati szövetségesek, ha korán feloldják az Oroszország elleni gazdasági szankciókat.

Közvetlenül az Ukrajna elleni orosz támadás elindítása után azt nyilatkozta, hogy a Putyin-rezsim célja az egész posztszovjet térség nyugatiasodásának a megakadályozása, és meglehet, hogy a következő célpont Moldova Köztársaság, esetleg majd Grúzia lesz. Azóta eltelt három hét, és az orosz csapatok csak nagyon nehezen nyomulnak előre Ukrajnában. Meglepte önt az ukránok ellenállása?

Nem lepett meg, ellenkezőleg. Még az orosz katonai agresszió elindítása előtti nyilatkozataimban beszéltem arról, hogy egy esetleges háborúban Ukrajna nem lesz egy biztos áldozat. Gyanítottam, hogy az ukránok szívósan és hatékonyan fogják védelmezni az országukat. Beszéltem arról is, hogy a jelenlegi Ukrajna nem már nem az az ország, amelyik 2014-ben egyetlen puskalövés nélkül átengedte a Krímet az oroszoknak.

Vlagyimir Putyin egyik tévedése pontosan az volt, hogy gyenge ukrán ellenállásra, rövid lefolyású háborúra, gyors ukrán kapitulációra számított. Nem így történt. Messze még a katonai konfliktus vége, és nagyon távol van még az orosz államfő a céljai elérésétől. Paradox módon azonban csak most vesztette el Oroszország véglegesen Ukrajnáját, Putyin hibájából.

A háború elindítása előtt még volt esély a két ország közeledésére, bizonyos szintű együttműködésére. Ám Ukrajna megtámadásával Putyin elősegítette az ukránok nemzeti identitásának megszilárdulását, és az oroszok ellen fordította az ukrán nemzetet. Az ukránok soha nem gyűlölték annyira az oroszokat, mint most. Ezen már nem változtat az, hogy az orosz csapatok bevonulnak Kijevbe, Harkivba vagy Mariupolba.

Ukrajnát elveszítette Putyin, de elveszítheti-e az oroszok támogatását is? Vagyis elérik-e a nyugati gazdasági szankciók azt a céljukat, hogy az életszínvonal heves romlásával szembesülő orosz lakosság a putyini politika ellen forduljon?

A gazdasági szankciók csak hosszú távon fejtik ki a kívánt hatásukat. Nyilván, az orosz gazdaságnak máris jelentős veszteségeket okoznak a büntetőintézkedések, de időre van szükség, amíg ezek olyan méretűek lesznek, hogy súlyosan érintsék a lakosságot és politikai következményekkel járjanak.

Persze, az oroszok azért már ébredeznek. Putyin még mindig népszerű, de Oroszországban létezik egy fiatal, képzett, angolul jól beszélő elit, amelyik nem a Kreml propagandájából tájékozódik, hanem hiteles forrásokból. Gyakoriak a háború miatti tüntetések, az emberek egyre bátrabbak, legutóbb épp az orosz közmédia egyik munkatársa tiltakozott élő adásban Ukrajna megtámadása ellen. Tehát formálódóban van már egy Putyin-ellenes mozgalom.

Azért is tettem fel az iménti kérdést, mert Ukrajna orosz megtámadásának első percétől a nyugati szövetségesek azzal a dilemmával szembesültek, hogy katonai erővel csak egy nukleáris háború kockázatával tudnák megállítani Putyint. Ezért ha a diplomáciai erőfeszítések nem vezetnek eredménye, az egyetlen megoldás az lehet, ha az orosz államfőt a környezete vagy a lakosság elégedetlenségi hulláma eltávolítja a hatalomból. Van más kiút a dilemmából?

A nyugati szövetségesek döntéshozói egyértelműsítették, hogy nem lépnek be ebbe a katonai konfliktusba, a NATO csak akkor reagál, ha valamelyik tagállamát megtámadják. A szövetségeseknek két eszközük van a háború megállítására. Az egyik az Oroszország elrettentésére szolgáló politikai-gazdasági-katonai intézkedéscsomag.

Ennek a célja voltaképp messzebb mutat az elrettentésnél, mert nem csak eltántorítani akarják Putyint a háborús szándékaitól a szövetségesek, hanem arra próbálják külső nyomásgyakorlással kényszeríteni, hogy változtasson a Nyugattal kapcsolatos politikáján.

Ennek az intézkedéscsomagnak kétségesek a hatásai. A másik eszköz a háború megállítására a Putyinra nehezedő belső nyomás, vagyis a lakosság elégedetlenségének a növelése azzal a céllal, hogy az orosz társadalom szembeforduljon az államfő gyilkos politikájával. Más eszköz nincs.

Emlegette, hogy a gazdasági szankciók csak hosszú távon fejtik ki a hatásukat. De hosszú távon ezek a szankciók csak akkor tarthatók fenn, ha tartósan megbonthatatlan marad a nyugati szövetségesek egységes fellépése. Mennyire stabil ez az egység?

Ez egy elgondolkodtató kérdés. A nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként én csak remélni tudom, hogy a nyugati szövetségesek nem oldják fel túl korán az Oroszország elleni szankciókat. Ez nagy hiba lenne, mert egy adott pillanatban – és ez a momentum talán nincs is olyan távol – Moszkva jelezheti a tárgyalókészségét, sőt a tüzet is beszüntetheti Ukrajnában, és az egyik követelése minden bizonnyal a büntetőintézkedések eltörlése lesz. Ez majd dilemma elé fogja állítani a nyugati döntéshozókat. Ők nyilván érdekeltek lesznek a diplomáciai tárgyalások bátorításában, de a szankciók gyors feloldása kontraproduktív lehet.

Ne feledjük, hogy a Krím 2014-es annektálásakor is kivetettek gazdasági szankciókat Oroszországra, a jelenleginél jóval enyhébbeket, amelyeknek alig volt valami hatásuk, sőt több nyugati állam folytatta a gazdasági együttműködését az oroszokkal. Épp a napokban látott napvilágot az az információ, hogy Franciaország 2020-ig fegyverkereskedelmet is folytatott Oroszországgal. Egyértelmű tehát, hogy Oroszországos súlyosan meg kell leckéztetni. A szankcióknak hosszú távon, a háború lezárása utáni időszakban is érvényben kell maradniuk, mert csak így jut el Moszkvába az az üzenet, hogy Európában nem tolerálható ez az agresszív politika.

Ha nem így járnak el a nyugati szövetségesek, akkor nem oldanak meg semmit, Oroszország a továbbiakban is fenyegetést fog jelenti Nyugat-Európa és a szomszédjai számára.

Beszéljünk egy kicsi Románia helyzetéről. Több jelzés érkezett az elmúlt időszakban arról, hogy felértékelődött Bukarest szerepe a NATO keleti szárnyán. Az amerikai alelnök például a múlt hét végén Varsó után a román fővárosban tárgyalt. Mi az üzenete Kamala Harris romániai látogatásának?

Az amerikai alelnök a keleti szárny két legfontosabb országát kereste fel. Látogatása azt üzeni, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a térség államainak védelme mellett. Van azonban ennek a látogatásnak egy másik dimenziója is: Washington aggodalmát jelzi a régió biztonságával kapcsolatban. Kamala Harris azért kereste fel Lengyelországot és Romániát, mert az Egyesült Államok megértette, hogy milyen veszélynek vannak kitéve ezek az országok.

Magyarország is hasonló veszélyeknek van kitéve. Van-e bármiféle üzenete annak, hogy az amerikai alelnök nem látogatott el Budapestre is?

Nem titok, hogy Magyarország jó ideje hintapolitikát folytat Oroszországgal kapcsolatban. Budapest kettős álláspontja az Ukrajna elleni orosz támadás elindítása után is megnyilvánult. Mivel még nem tudni, ki nyeri ezt a háborút, Orbán Viktor kormányfő mindkét irányban megpróbál nyitva tartani egy-egy kiskaput.

Magyarország is elítélte Ukrajna megtámadását és támogatta az Oroszország elleni eddigi szankciókat...

Budapest valóban nem vétózta meg a büntetőintézkedéseket, de Orbán Viktornak több visszás állásfoglalása is volt. Kijelentette például azt, hogy „aki azt állítja, hogy a NATO megvéd bennünket, az téved”. Ez a kijelentés szerintem megmutatja, hogy a hivatalos budapesti állásponton túl hogyan gondolkodik valójában a magyar kormányfő a NATO-ról. Megmutatja, ha úgy tetszik, a politikai kultúra és a stratégiai gondolkodás terén húzódó mély törésvonalat, ami elválasztja Magyarországot a nyugati szövetségesektől. A közeledő magyarországi választások mindenesetre a magyar társadalom Európa iránti hűségének a fokmérője is lesz.

Több orosz-ukrán tárgyalási fordulón vagyunk már túl, egyik sem vezetett eredményre, de az orosz államfő már nem zárta ki egy négyszemközti találkozó lehetőségét sem az ukrán elnökkel. Van esélye még a diplomáciának? Pontosabban: mutatkozhat-e olyan diplomáciai megoldás, ami súlyosabb presztízsveszteség nélküli meghátrálási lehetőséget biztosít Putyinnak?

Ennek a katonai konfliktusnak mindenképpen tárgyalások vetnek véget, ám nem mindegy, hogy ezek mikor és milyen feltételek mellett zajlanak majd. Szerintem Putyin csak akkor lesz hajlandó érdemi tárgyalásokba kezdeni a háború leállításáról, ha a frontokon legalább részgyőzelmeket ér el.

Eddig Oroszország szinte semmit nem ért el Ukrajnában a katonai támadás megindítása óta, ami nagyon megtépázza az orosz államfő hitelét és árt a megítélésének. A Putyin-rezsim végét jelentené, ha az oroszok azt a következtetést vonják le, hogy országuk elvesztette az Ukrajna elleni háborút. Így szerintem Putyin csak akkor ül majd le a békéről tárgyalni, ha jelentős katonai fölényben lesz Ukrajnában, meghódította Kijevet, Harkivot, Mariupolt, és térdre kényszerítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Ettől még Oroszország nagyon távol áll. Sőt az elmúlt időszakban a katonai ereje is megkérdőjeleződött.

Három hét háború után nem úgy tűnik, hogy ütőképes lenne az orosz hadsereg, egyetlen fontos várost sem sikerült bevennie, stratégiai, koordinációs és logisztikai problémákkal küzd. Ezért úgy gondolom, hogy Putyin addig folytatja az ukrajnai háborút, amíg nyerő helyzetbe kerül.

Valentin Naumescu volt külügyi államtitkár jelenleg a nemzetközi kapcsolatok professzora a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán, az Európai Demokratikus Kultúra Kezdeményezés agytröszt és az EU Külkapcsolatok Tanulmányozási Központjának (EUXGLOB – BBTE) igazgatója. Az Európai Bizottság szakreferense a nemzetközi kapcsolatok terén, húsz könyve, több mint 60 tanulmánya jelent meg több nyelven, több országban.