Ukrán elnöki hivatal: orosz rakéta csapódott be egy kijevi pályaudvar közelében

Hatalmas robbanás hallatszott helyszíni beszámolók szerint szerda este Kijevben, a Déli Pályaudvar és az Ibis szálloda közelében, amelyektől nem messze az ukrán védelmi minisztérium épülete is található. Volodimir Zelenszkij elnök hivatala azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy rakétacsapás történt.

Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója internetes bejegyzésében később pontosította a korábbi közlést, mondván, hogy nem célzott csapásról van szó, hanem egy, az ukrán légvédelem által lelőtt orosz rakéta roncsai csapódtak be. 

Azt is közölte, hogy a törmelék az ukrán főváros egyes részeit ellátó központi fűtést is megrongálta a dermesztő téli fagyban. Herascsenko nem említette, hogy lennének áldozatok.

Illusztráció forrása: Agepres/EPA

Az Ukrzaliznyicja ukrán állami vasúttársaság korábbi közleménye még abból indult ki, hogy az egy hete kezdődött háború keretében orosz légicsapást hajtottak végre a pályaudvar közelében, ahonnan nők és gyermekek ezreit kimenekítették. A Függetlenség terétől, a Majdantól három kilométernyire fekvő létesítmény a két kijevi pályaudvar egyike, ahonnan a menekülők ezrei elhagyják a fővárost.

A vasúti közlemény szerint a pályaudvar épülete kisebb károkat szenvedett, a sérültek száma egyelőre nem ismert, a vonatok továbbra is közlekednek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?