Tüntetéssorozatot váltott ki Budapesten a kata-törvény módosítása

A magyar Országgyűlés kedden elfogadta a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvény módosítását, ami után demonstrációkat tartottak az ellenzéki pártok szervezésében szerdán és csütörtökön Budapesten. A Fidesz szerint a kata új szabályozásával a magyar kormány visszatért a kiindulóponthoz, ahhoz a szándékhoz, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma.

Gelencsér Ferenc, az ellenzéki Momentum párt elnöke a szerdai tüntetésen bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik a módosítások eltörlése érdekében. Ha pedig az Országgyűlés nem támogatja a kezdeményezést, akkor az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a párt. Ugyanakkor arra kérik Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvénymódosítást, illetve kérjen normakontrollt az AB-től.

A pártelnök úgy vélekedett, hogy a kormánypárti politikusok az elmúlt 12 évben „már elloptak mindent, ami mozdítható. Ám ez nem ez nem elég nekik, a jövőnket is el akarják lopni” – mondta. Szerinte, a választások előtt azt hazudták, hogy ők tudják megvédeni az országot a háborútól és a válságtól, ám nemhogy megvédenék a magyarokat a válságtól, de pont ők idézik elő a válságot. Ugyanis, miközben 20 százalékkal drágulnak az élelmiszerek, a forint gyengülésével egekbe szökik az alapanyagok ára, a kormány ellehetetleníti a gazdaságot működtető vállalkozásokat – tette hozzá. Ebben a helyzetben összefogva kell kiállnia a magyar társadalomnak, hiszen ez a hatalom csak az erőből ért – mondta Gelencsér Ferenc.Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Tompa Andrea író úgy vélekedett, hogy a törvénymódosítás célja a független kreatív ágazat visszaszorítása, a társadalom további szegregációja és újabb gyűlöletcsoportok kijelölése. Ésik Sándor ügyvéd szerint a törvénymódosítás a feketegazdaság erősödését szolgálja, hiszen visszajöhet az az idő amikor az emberek egy kockás füzetben kénytelenek vezetni a bevételeiket. „Azt akarják, hogy legyetek bűnözők, ugyanolyanok, mint akik ezt a törvényt megszavazták” – fűzte hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség oldalán közölte, hogy Kossuth térre bejelentett gyűlés után a helyszínről távozó résztvevők egy csoportja a Nyugati térnél akadályozta a körút villamos- és gépkocsi-közlekedését. Egy másik csoport a Nyugati téri felüljáró forgalmát akadályozta, a rendőrök felszólították őket az úttest szabaddá tételére – írták.

Több esetben intézkedtek a rendőrök a Kossuth térre bejelentett gyűlés után

A budapesti Kossuth Lajos térre szerdán bejelentett gyűléssel összefüggésben rendőri intézkedés nem történt, de utána a demonstrálók csoportjai a főváros több pontján akadályozták a közlekedést – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon, felsorolva, hogy milyen intézkedéseket hajtottak végre. Közleményükben azt írták: a rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, ez azonban nem eredményezheti mások jogainak olyan mértékű csorbítását, mint amit a főváros legforgalmasabb közlekedési útvonalainak órákra történő teljes megbénítása jelent.

A rendőrök szabálysértési feljelentést tettek három ember ellen, aki kerékpárral, illetve gyalogosan akadályozta a forgalmat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében. Az Erzsébet-híd budai lehajtójánál egy férfi lánccal ütött fejbe egy rendőrt, a feltételezett elkövetőt elfogták, ellene hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeztek büntetőeljárást. Szintén a hídnál egy másik férfit garázdaság gyanúja miatt állítottak elő. Egy férfit az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétségének gyanúja miatt fogtak el.

Az Erzsébet-hídon egy férfi és egy nő a rendőrök többszöri felszólítása ellenére újra visszament az úttestre. Mindkettőjüket előállították, a férfinél kábítószergyanús anyagot is találtak, emiatt ellene büntető-, a nő ellen szabálysértési eljárás indult. A Margit-hídon két embert garázdaság miatt állítottak elő a rendőrök, három esetben kényszerítőeszközt alkalmaztak, miután többszöri felszólítás után sem voltak hajlandóak az úttestről felmenni a járdára – írták.

LMP: az új kata-szabályozás megszorítás

Az LMP megszorításként és adóemelésként értékeli a kata szabályainak keddi módosítását, amely vállalkozásokat lehetetlenít el. Az ellenzéki párt szerdai sajtótájékoztatóján Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes közölte: törvénymódosítást nyújtanak be a társasági adó felső kulcsának 25 százalékra emelése érdekében, azzal ugyanis egyetért az LMP, hogy az államnak a jelenlegi helyzetben adót kell emelnie.

Hozzátette, emellett a kötelező iparkamarai tagság és az azzal járó évi ötezer forintos befizetési kötelezettség eltörlését is kezdeményezik, a párt szerint ugyanis a kamara elnöke ahelyett, hogy a vállalkozásokat képviselné, a kormány neoliberális gazdaságpolitikáját képviseli. Csárdi Antal hangsúlyozta: szükséges, hogy egy társadalomnak legyen immunrendszere, közösen kell megmutatni, hogy „nem lehet mindent lenyomni a torkunkon”, ezért mindenkit, akinek fontos az ellehetetlenített vállalkozások sorsa, részvételre biztat a kata-szabályok megváltoztatása elleni tüntetéseken.

Gál József, az LMP szóvivője kijelentette: az új kata-szabályozás megszorítás és jelentős adóemelés, a kormány pedig hazudott, amikor azt mondta, hogy megvédi az embereket. Eközben a Fidesz a legnagyobb vállalatok és a leggazdagabbak terhét egy forinttal sem növeli. A Mol, az Audi, a Richter vagy a BMW adóterhe egy forinttal sem emelkedik, de fizessen a villanyszerelő, a gyógytornász, a futár – mondta. Az LMP szerint a válság terheit a leggazdagabbaknak és a legnagyobb cégeknek kell viselnie, magasabb társasági adóra, kétkulcsos személyi jövedelemadóra és vagyonadóra van szükség a vagyonosok esetében.

Gál József arra kérte Novák Katalin államfőt, hogy ha valóban fontosak számára a családok, akkor ne írja alá a kedden elfogadott jogszabályt. Az MSZP és a Jobbik is kérte a köztársasági elnököt, hogy ne hirdesse ki a törvényt.

Bánki Erik: a kata új szabályozásával a kormány visszatért az eredeti szándékhoz

A kata új szabályozásával a magyar kormány visszatért a kiindulóponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma – mondta Bánki Erik, a nagyobbik kormánypárt, Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Kiemelte, ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves. Induláskor ezeknek a vállalkozásoknak az aránya a katát választó adózók közül 85 százalék volt. Látható, hogy a kormány jól eltalálta azt a kört, amely az ilyen kedvező, alacsony adminisztrációval, alacsony adózási teherrel járó formát választhatják. Ők az új jogszabály szerint jól fognak járni, hiszen az eddigi 12 millió forint árbevételszintet 18 millió forintra emelték, így évi 18 millió forint árbevétel után továbbra is havi 50 ezer forint adót kell megfizetniük.

Bánki Erik hangsúlyozta, a törvénymódosításra azért volt szükség, mert sok munkaadó bújtatott foglalkoztatásra használta a jogszabályi lehetőséget. Ahelyett hogy bejelentette volna a munkavállalókat, és kifizette volna utánuk a szükséges közterhet, a béreket terhelő adókat, járulékokat, ahelyett katás alvállalkozóként foglalkoztatta őket, miközben ténylegesen munkavállalóként dolgoztak.

Kifejtette, a munkaadók arra kényszerítették a katás vállalkozókat, valódi munkavállalóikat, hogy kihasználva a kedvező adózási lehetőséget, éves szinten 250-300 milliárd forintot megtakarítsanak a munkaadóiknak. Ezzel nem tettek mást, mint egy olyan adócsalást követtek el, amellyel a költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okoztak – mondta. Az ott dolgozók ezen felül elestek a munkavállalóknak járó juttatásoktól, illetve később a nyugdíjszámításnál is komoly bajba kerülhetnek – figyelmeztetett. Duplán rosszul járnak, miután a nyugdíjjárulékoknál a szolgálati időt is csak fele mértékben, illetve időarányos mértékben fogja figyelembe venni a nyugdíjszámítás – tette hozzá Bánki Erik, megemlítve, hogy a katás vállalkozóként foglalkoztatott munkavállalók nyugdíja a minimálbérhez kötve is kevesebb lesz annál. Mindkét oldalról a felét fogják kapni a nekik járó nyugdíjnak, összességében egynegyedét fogják megkapni annak a nyugdíjnak, mint amire számítanak – mondta. Valószínűsítette, hogy a dolgozók nagy része erről nem is tud.

Bánki Erik álságosnak nevezte azokat a baloldali politikusokat, akik most „szítják a tüzet”, és „támadják ennek az adónak a megváltoztatását”, hiszen amikor a kata létrejöttekor a kedvezményes adózási forma törvényjavaslatként a parlament előtt megjelent, egyikük sem támogatta ennek a bevezetését. A baloldal politikája ebben sem változott semmit, bort isznak és vizet prédikálnak – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Felhívta a figyelmet arra, hogy több lehetőségük is lesz azoknak, akik nem férnek be az új jogszabály hatálya alá. Egyrészt átalányadózók lehetnek, és ha valóban vállalkozók és cégeknek szolgáltatnak, akkor kedvező, 40 százalékos költséghányad-elszámolhatósággal rendelkező adózási formában. Valamivel ugyan többet fognak fizetni, de még mindig egy alacsony adminisztrációs és alacsony adóteherrel bíró formát választhatnak. A NAV és a Pénzügyminisztérium kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe kerülő vállalkozásokat. Az ígéret szerint napokon belül elérhető lesz a Pénzügyminisztérium, és az adóhivatal honlapján az a kalkulátor, amely mindenkit segít abban, hogy megtalálja a legkedvezőbb, legelőnyösebb megoldást – mondta Bánki Erik.

Csütörtökön lezárta az Erzsébet-hidat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Teljes szélességében lezárta az Erzsébet hidat a pesti hídfőnél több száz, az új kata-törvény ellen tüntető ember csütörtök kora este. A demonstrációt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szervezte. Az MKKP Túlórázni jöttünk! bridge office & piknik hídfoglaló túlórázás az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél címmel hirdette meg rendezvényt.

Az MKKP szimpatizánsai által „buliszekérnek” nevezett nagyméretű utánfutót, amelyről a többi között zenét is játszottak, a belső forgalmi sávokra húzták. A szónokok jellemzően a kata friss módosításának őket érintő, negatív következményeiről beszéltek. A „buliszekér” előtt asztalokat és padokat is felállítottak, ahol grillezett ételeket és sört is osztottak a résztvevőknek.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke, az egyesült ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje is felszólalt, és arról beszélt: a kormánynak mintegy száz nap kellett ahhoz, hogy bebizonyítsa, „minden kampányállítása hazugság volt”. A 17.30-kor kezdődött tüntetés este 9 óráig békésen zajlott. Több demonstráló ugyanakkor festékszóróval üzeneteket írt a híd aszfaltjára. Közülük többeket a rendőrök igazoltattak.

A rendőrség a honlapján azt írta: a gyűlés résztvevői az Erzsébet-híd valamennyi sávját elfoglalták, ezért a rendőrök a forgalmat a budai és a pesti oldalról is elterelték. Emiatt több busz közlekedése is akadályozott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt is közölte, hogy a rendőrök az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése miatt állítottak elő egy férfit a gyűlés helyszínéről, aki az arcát kendővel eltakarva vett részt a demonstráción, és festékszóróval fújta le az aszfaltot.

Kapcsolódók

Kimaradt?