Traian Băsescut súlyos állapotban kezelik egy brüsszeli kórházban

Fotó: AgerpresSajtóinformációk szerint Traian Băsescu volt államfőt súlyos állapotban kezelik Brüsszel egyik kórházában, miután pénteken rosszul lett és a külföldi gyógyintézetbe szállították.

A volt államelnök pénteken lett rosszul és be is ment a bukaresti katonai kórházba, a beutalását azonban elutasította. Később romlott az állapota, ezért orvosai úgy döntöttek, Brüsszelbe szállítják, hogy megkaphassa a megfelelő szakorvosi ellátást.

A bukaresti sajtó a politikushoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, Băsescu agyvérzést kapott és a beszédközpontja sérült, a családtagjaival sem tudott kommunikálni. Hozzátartozója szerint az állapota súlyos. 

A bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán kimondta: Traian Băsescu a politikai titkosrendőrség kollaboránsa volt.

A bukaresti ítélőtábla 2019. szeptember 20-án adott helyt első fokon a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keresetének és megállapította, hogy Traian Băsescu együttműködött a Securitátéval. Az ítéletet Băsescu megfellebbezte, így került az ügy a legfelsőbb bíróságra.

Az első tárgyalást tavaly november 5-re tűzték ki, de Băsescu nem jelent meg a tárgyalóteremben, ezért erre a hétre halasztották. Az ítélet jogerős.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?