Történelmi kudarc után is marad Merz, miközben az AfD tovább erősödik

Hiába szenvedett történelmi vereséget a kormányzó CDU két tartományi választáson is, Friedrich Merz egyelőre fellélegezhet: világos utód hiányában nem alakult ki szervezett lázadás a kancellárral szemben.

Hamarosan mennie kell – jelentette ki Friedrich Merz kancellárra utalva Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke, miután a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) újabb történelmi vereséget szenvedett a hétvégi tartományi választásokon. Mecklenburg-Elő-Pomérániában az ötszázalékos bejutási küszöböt is elbukta a kormányzó párt, ami a párt legrosszabb tartományi választási eredménye a második világháború óta.

 Egyelőre fellélegezhet. | Fotó: Friedrich Merz Facebook oldala

A szavazást az AfD nyerte meg a voksok 38 százalékával, megelőzve a balközép Szociáldemokrata Pártot (SPD), amely 35 százalékot szerzett. A szélsőjobboldali párt ugyanakkor várhatóan nem tud kormányt alakítani, mivel a többi politikai erő elzárkózik az együttműködéstől.

Az AfD Berlinben is erősödött, 16 százalékot kapott. A fővárosban a CDU a második helyre szorult 19 százalékkal, az egykori keletnémet állampárt utódpártja, a Baloldal (Die Linke) története során először végzett az élen, közel 26 százalékot szerezve.

Az AfD számára a mecklenburg-elő-pomerániai győzelem azért is jelentős, mert egy hónapon belül immár másodszor végzett az első helyen egy tartományi választáson, amit a párt vezetői az országos hatalom megszerzéséhez vezető út újabb állomásaként értelmeznek.

Az eredmény különösen fájdalmas a CDU számára, mivel a tartomány Angela Merkel egykori kancellár fellegvárának számított. Friedrich Merz maga is „katasztrófának” nevezte az eredményt. Az újabb súlyos vereség növeli a nyomást az alig 16 hónapja kormányzó kancelláron, akivel kapcsolatban már a két héttel korábbi szász-anhalti kudarc után szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy a ciklus közepén lecserélhetik.

A kancellár előremenekül

Merz közölte, hogy nem mond le, kormánya továbbviszi a tervezett gazdasági, adóügyi és jóléti reformokat. Véleménye szerint ezek a reformok jelenthetik „az ellenszert a társadalomba egyre mélyebben beszivárgó tekintélyelvű méreggel szemben”. Álláspontja ugyanakkor a koalíciós partnereknél nem talált osztatlan támogatásra. Az SPD több politikusa bírálta a kancellár fellépését és reformterveit. Közülük a legélesebben Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia regnáló miniszterelnöke fogalmazott, aki a nyugdíjreform miatt is többször összetűzésbe került a berlini vezetéssel. A választás után úgy nyilatkozott: a kancellár részéről „nagyobb szerénységre” volna szükség.

Mindenesetre a CDU berkeiben nő az aggodalom. Ennek jeleként értelmezhető, hogy ugyanazok a regionális vezetők, akik múlt héten nyilvánosan kiálltak a kancellár mellett, a hétvégi választási kudarc után válságtanácskozást tartottak. A Reuters információi szerint azonban nem alakult ki „felkelés” a CDU regnáló vezetőjével szemben, bár a résztvevők egyetértettek abban, hogy a CDU súlyos tartományi választási vereségei után a kancellárnak többet kell nyújtania.

Bundestag | Illusztráció: Wikipedia

A Friedrich Merz elleni nyílt lázadás elmaradása mögött elsősorban a belső alternatíva hiánya és a német alkotmányos rendszer sajátosságai állnak. Bár a színfalak mögött több név is kering lehetséges utódként – köztük Markus Söder, a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke és bajor miniszterelnök –, jelenleg egyik potenciális jelölt mögött sincs elegendő támogatottság. Fontos szempont továbbá a stabilitás kényszere: egy belső hatalmi harc még több szavazót nyomhat az AfD irányába.

Keleti sajátosság?

Elemzők szerint az európai radikális jobboldali pártok előretörését elsősorban az identitásbeli fenyegetettségtől való félelem, valamint a kulturális nosztalgia és a hagyományos értékek védelmének igénye táplálja. Németországban emellett a folyamat hátterében a nacionalizmus újrafogalmazása és a történelmi bűntudattal való szakítás szándéka is áll. Az AfD emellett háborút ígér az „woke” politikák ellen, illetve tömeges deportálásokat követel, miután korábban „megelégedett” a migráció megszüntetésének igényével.

A „kultúrharc” és a kommunista időszak iránti nosztalgia mellett az Alternatíva Németországért jó választási eredményei mögött egyre inkább felsejlenek prózaibb magyarázatok is. A választók egyre nagyobb része már nem amolyan büntetőszavazatként – a centrum pártjaival szembeni elutasítását kifejezve– voksol az AfD-re, hanem azért, mert közpolitikai szempontból is az AfD-t tartják a jobb választásnak. Ez pedig a koalíciós kormányzás kudarcaira vezethető vissza.

Ünneplő AfD-vezetők. | Fotó: Alice Wiedel Facebook oldala

A tavaly hivatalba lépett Friedrich Merz rendkívül népszerűtlen, mert – szociáldemokrata elődjéhez hasonlóan – nem találja a gyógyírt a bajra, amelyet a négy és fél éve tartó ukrajnai háború és az olcsó orosz energiahordozókról való leválás okozott. A német gazdaság évek óta stagnál. A helyzetet tovább súlyosbította a februárban kirobbant iráni háború és az annak nyomán kialakult energetikai válság. A Merz-kormány nem találja a választ a Kína részéről megnyilvánuló könyörtelen versenyre sem, amelynek következtében a német gazdaság gerincét jelentő autóipar egyre több leépítést és gyárbezárást jelent be.

A német sajtóban megjelenő elemzések nem mulasztják el felhívni a figyelmet egy sajátosságra, nevezetesen, hogy az AfD bázisa – történelmi és demográfiai okokból – különösen erős a keleti, volt kommunista tartományokban. A német újraegyesítés után sok munkahely megszűnt, a fiatalok elvándoroltak, és a mai napig él a keleti lakosságban egy olyan érzés, hogy a nyugati központú elit másodrendű állampolgárként kezeli őket. A háttérben meghúzódik egy „kulturális ellenállás” is: Kelet-Németországban sokkal merevebb az ellenállás a progresszív, nyugati típusú társadalmi változásokkal szemben, ami termékeny talajt biztosít a hagyományos német nemzeti kultúra védelmezőjeként fellépő AfD számára.

Csakhogy miközben egyesek úgy keretezik az AfD legutóbbi jó választási eredményeit, mint sajátos kelet-németországi problémát, a hagyományos pártok országos szinten is egyre népszerűtlenebbek. A 2025. februári szövetségi választáson a CDU/CSU 28,5 százalékkal végzett az első helyen, miközben az AfD 20,8 százalékot szerzett. Másfél évvel később a két alakulat közötti különbség még mindig 7 százalék körüli a felmérésekben, de már az AfD javára. A Szociáldemokrata Párt (SPD) tovább süllyedt a 2025-ös mélypontról, elveszítette választói további negyedét, és jelenleg 12 százalékon áll. A két centrumpárt együtt nagyjából akkora támogatottsággal rendelkezik, mint az időközben megerősödött Baloldal (Linke) és a Zöldek (Grüne) együtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?