Török voksok: jó kampányfinisében bízhat Erdogan 

Nem Recep Tayyip Erdogan a vasárnapi törökországi elnökválasztás esélyese a felmérések szerint, de az államfő jó kampányhajrája és a külföldön élő törökök voksai akár újabb mandátumot is eredményezhetnek az ellenfelei által autokrata vezetési stílussal vádolt politikusnak. Az ellenzéki Kemal Kilicdaroglu győzelme egy több mint húszéves korszaknak vetne véget.    

Három nappal a rendkívül szorosnak ígérkező törökországi elnökválasztás előtt bejelentette be visszalépését az egyik ellenzéki jelölt, Muharrem Ince. A politikust azzal támadták, hogy megosztja az ellenzéki szavazatokat, amikor az ellenoldalnak az eddigi legnagyobb esélye lenne arra, hogy leváltsa Recep Tayyip Erdogant jelenlegi elnököt. Ince visszalépésének egyik okaként az utóbbi időben megszaporodott, ellene irányuló folyamatos zsarolási kísérleteket jelölte meg. 

Erdogan több mint húsz év után távozhat a hatalomból | Fotó: Agerpres/XINHUA

A 69 éves Recep Tayyip Erdogan által erős kézzel irányított Törökország jelenleg több mint negyvennégy százalékos inflációval küzd. Az elnököt a februári kettős földrengésre adott válaszlépések terén elkövetett mulasztások miatt is bírálták. A tragédia tizenegy tartományban több mint ötvenezer ember halálát okozta. A 74 esztendős Kemal Kilicdaroglu hat ellenzéki párt szövetségét vezeti, és a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok 49 százalékát szerezné meg. A két-három százalékra mért Ince visszalépése esélyt ad Kilicdaroglunak az első fordulós győzelemre. Amennyiben vasárnap egyik jelölt sem éri el az ötven plusz egy százalékot, két héttel később második fordulót tartanak a két legerősebb jelölttel. 

Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az Infostartnak arról beszélt, hogy Erdogannak emelkedőben van a támogatottsága. Mint mondta, nem szabad elfelejteni, hogy hatalmas pénzeket adott az elmúlt időben az elnök a lakosságnak: emelték a minimálbért, nőtt a közigazgatásban dolgozók bére, külön ajándékokat adtak a lakosságnak a nem sokkal ezelőtt véget érő ramadán hónap keretében, látványosan próbáltak átadni különböző infrastrukturális projekteket, haditechnikai, hadiipari eredményeket, kihasználva azt, hogy a média jelentős része kormányközeli kézben van, ezeket az üzeneteket meglehetősen jól tudták közvetíteni. A szakértő szerint Erdogan annak ellenére tudott jó kampányfinist produkálni, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik nyilvános eseményen volt egy rosszulléte.

„Valószínűleg a saját szavazótáborát nagy sikerrel fogja mozgósítani. Ez a vallásos anatóliai réteg, de Kelet-Anatólia kurd lakosságának egy része is ide értendő, illetve a nagyvárosok lakosságának egy része is. Isztambulban és Ankarában is sok szavazatot fog kapni. Úgy tűnik, hogy ez alapvetően olyan 45 százalékra lesz elegendő, Kemal Kilicdaroglu jó pár százalékponttal szerepelhet jobban” – mondta Egeresi Zoltán. Úgy vélte, ha lesz második kör, még intenzívebb kampányt láthatunk, s Erdogan mindent meg fog tenni, hogy győzzön. 

Törökország Forrás: MTI

Korábban a Maszolnak nyiatkozva Egeresi Zoltán azt mondta, nem hozna jelentős változást a török külpoitikában Erdogan bukása. „Amennyiben győz az ellenzéki koalíció, úgy Erdogan két korábbi külügyminisztere, akik most pártvezetők, tárcához juthatnak. A jelenlegi, haszonmaximalizáló egyensúlypolitikát ráadásul a török társadalom is támogatja, így ami reálisan várható, az egy valamennyire békülékenyebb politika az Egyesült Államokkal, kissé nagyobb távolságtartás Putyin vonatkozásában, nagyobb kompromisszumkészség Aszad zíriai elnök irányába. De ezeknek a lépéseknek is megvannak a maguk korlátai” tette hozzá a szakértő.

Döntően befolyásolhatják a török elnökválasztás végeredményét a külföldön élő törökök voksai. Ma jár le a Törökország határain kívül élők szavazási határideje. 1,7 millió külföldön élő török élt a ​​szavazati jogával. Bár a diaszpórában élő törököknek csak a fele vett részt a választásokon, a külföldről érkezett szavazók száma csaknem 30 százalékkal nőtt a 2018-as parlamenti és elnökválasztáshoz képest idézte az Agrepres az EFE hírügynökséget. Öt évvel ezelőtt a külföldön élő voksolók csaknem 60  százaléka Erdogan mellett döntött, ami hét százalékkal jelentett magasabb támogatást, mint az otthoni. 

Az elnökválasztással párhuzamosan parlamenti megmérettetést is tartanak. A felmérések az elnöki párt, a Népi Szövetség győzelmét jelzik az egymással is versengő ellenzéki pártszövetségekkel szemben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?