Tömeges amnesztiával kompenzál a menekültek ellen két hete még harciaskodó Biden

Mintegy félmillió illegális bevándorlót érintő „tömeges amnesztiával” próbálja ellentételezni az amerikai elnök a két hete bevezetett, a Trump-érát idéző szigorú határvédelmi intézkedéseit. A menedékkérelmek fogadásának felfüggesztésével Joe Biden kivágta a biztosítékot jogvédőknél és a Demokrata Párt progresszív szárnyánál.

Félmillió illegális bevándorló kaphat amerikai állampolgárságot annak a rendeletnek az értelmében, amelyet Joe Biden kedden adott ki. Az intézkedés azokat érinti, akik házasságot kötöttek amerikai állampolgárral, és legalább tíz éve élnek az Egyesült Államokban papírok nélkül. A korábbi szabályok értelmében nekik előbb el kellett volna hagyniuk az országot, mielőtt állandó tartózkodási engedélyért, végül pedig állampolgárságért folyamodhattak volna.

Fotó: Agerpres/EPA

„A Szabadság-szobor nem valamiféle ereklyéje az amerikai történelemnek. Még mindig azt mutatja, kik vagyunk” – bizonygatta Biden a Fehér Ház-beli ceremónián, amelyre a Demokrata Párt kongresszusi képviselői mellett a program több jövendőbeli kedvezményezettjét is meghívták. A demokrata elnök hozzátette: ahhoz, hogy Amerika megmaradjon a bevándorlást támogató országnak, nem kell föltétlenül feladnia a határok fölötti ellenőrzést, „ez hamis alternatíva”.

Joe Biden lépése – amely az elmúlt évtized legszélesebb körű szövetségi védelmét jelenti a bevándorlók számára – éles kontrasztban áll republikánus kihívója megközelítésével. Donald Trump nemrégiben kígyókhoz hasonlította a migránsokat, akik szerinte „megmérgezik az Egyesült Államok vérét”, és bejelentette, hogy ha megválasztják, hivatali idejének első napjától kezdve masszívan deportálni fogja a „veszélyes bűnözőket”. A nagy többségében latin-amerikaiak szervezetei éppen ezért megpróbálják Biden frissen elfogadott programjának minél több potenciális jelentkezőjét elérni januárig, amikor elkezdődhet a második Trump-elnökség.

Az időablak meglehetősen szűknek ígérkezik: kormányzati tisztviselők szerint a beadványokat várhatóan „a nyár végétől” fogadják. Egyelőre az eljárás díját sem határozták meg. A jelentkezés elfogadása esetén a kérelmezőnek három éve marad, hogy zöld kártyáért és ideiglenes munkavállalási engedélyért folyamodjon. Körülbelül 50 ezer olyan kiskorú is részesülhet a programban, akinek szülője amerikai állampolgárral kötött házasságot.

A republikánus ellenfelek által „tömeges amnesztiaként” emlegetett programmal a második elnöki mandátumára pályázó demokrata elnök kompenzálni próbál azért, hogy az utóbbi időben jócskán bekeményített a migráció ügyében. Biden 2021. Januári beiktatása után felszámolta elődje bevándorlásellenes intézkedéseit, azonban a november 5-i elnökválasztáshoz közeledve visszakozni kényszerült. Felmérések szerint a megélhetési költségek emelkedése után a bevándorlás kezelése a második legfontosabb tényező, amely rontja a demokraták esélyeit az úgynevezett csatatérállamokban, ahol várhatóan eldől az elnökválasztás.

Fotó: Joe Biden/X

A Fehér Házba négy év szünet utáni visszatérni készülő Donald Trump a bevándorlás nagyarányú visszaszorítást ígéri. A kedden bejelentett programmal pedig Biden éppen azt a kampányüzenetet hivatott alátámasztani, miszerint különbözik Trumptól, hiszen állítólag elődjénél humánusabb bevándorlási rendszert támogat. Az érintettek ezt vitatják, sőt sokak szerint Biden politikája hűen tükrözi a Trump-éra „zéró toleranciáját”.

Joe Biden június 5-én elrendelte a menekültügyi kérelmek elbírálásának felfüggesztését a Mexikóval közös déli határon arra az esetre, ha az illegális határátlépések száma naponta meghaladja a 2500-at. Mivel ez a szám körülbelül 4000, a rendelet azonnal életbe lépett. Jogvédők szerint a 2500-as felső határ alatt legutóbb a pandémia és a járvány miatti lezárások idején volt az illegális beutazások száma.

A határt lényegében lezárták – értékelte a Reutersnek Juan Fierro Garcia, aki Juarez városában egy menedékhelyet igazgat. Erre utal, hogy a határ mexikói oldalán jelentősen megnőtt az átmeneti szállást igénylők száma. Fierro Garcia szerint az egyetlen törvényes út az Egyesült Államokba jelenleg az amerikai határügynökség mobiltelefonos applikációján keresztül vezet.

Az eljárás elvileg egyszerű. A menekültstátuszért folyamodóknak időpontot kell foglalniuk  a CBP One nevű mobilalkalmazáson keresztül. Csakhogy az applikáció működése területileg korlátozott, az időpontfoglalást csak az amerikai határ közelében lehet intézni, miközben a kérelem benyújtására esetenként akár hónapokat kell várni – abban a Mexikóban, amely egyre veszélyesebb a menedékkérők számára. A várakozó migránsokat gyakran ki- vagy elrabolják, zsarolják állami és nem állami szereplők egyaránt, elterjedt a szexuális és nemi erőszak. A CBP One mobilalkalmazás kötelező használata a menedékkérelem benyújtásának egyetlen eszközeként a nemzetközi emberi jogok és a menekültjog egyértelmű megsértését jelenti – állapított meg az Amnesty International.

Beszámolók szerint az utóbbi hetekben – részben a mexikói hatóságok bekeményítése nyomán –valamelyest csökkent azoknak a száma, akik gyakran az életük kockáztatásával megpróbálnak belépni az Egyesült Államokba, viszont még mindig jóval magasabb 1450-nél, amennyi menedékkérő időpontot foglalhat naponta a nyolc déli határátkelőnél.

Jogvédő szervezetek egy csoportja beperelte a Biden-kormányt, és bízik abban, hogy sikerül blokkolni a menedékkérelmeket leállító rendeletet, amely szerintük „jogi szempontból megkülönböztethetetlen” a Trump-adminisztráció hasonló intézkedésétől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?