Biden szerint Trump egy 6 éves gyerek szintjén áll

Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen – írja az MTI.

Biden az estélyen azt mondta: „igen, a kor egy (fontos) kérdés. Felnőtt ember vagyok, aki egy hatéves gyerek ellen indul”.

A 81 éves politikus később hozzátette a 77 éves Trump volt elnökről: „az előrehaladott kor az egyetlen közös bennünk”.

Fotó: Agerpres/EPA

Trump a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon azt írta: „a csavaros észjárású Joe abszolút katasztrófa volt! Ennél rosszabb már nem lehet!”.

A washingtoni Hilton szállodában megtartott esemény épületénél transzparenseket tartó tüntetők a gázai újságírók haláláról skandáltak.

A tüntetők arra buzdította az újságírókat, hogy bojkottálják az évente megrendezett eseményt, és kiabáltak, amikor a kormányzat tisztviselői beléptek a szállodába.

Az eseményen Biden úgy fogalmazott: „őszintén szólva nem kérem önöket, hogy foglaljanak állást. Arra kérem önöket, hogy emelkedjenek fel a pillanat komolyságához”.

Lépjenek túl a kampány mellékes dolgain, a figyelemelterelésen, amelyek uralják és szenzációhajhászássá teszik a politikát, összpontosítsanak arra, ami valójában a tét – mondta az újságíróknak.

A Fehér Házi Tudósítók Egyesületét 1914-ben alapították, és 1921 óta szinte minden évben megrendezik a vacsorát, hogy megünnepeljék az elnökségről tudósító riportereket, és pénzt gyűjtsenek különböző ösztöndíjakra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?