Budapesten mutatták be Angela Merkel Szabadság című önéletrajzi könyvét.

Budapestre látogatott szerdán Németország volt kancellárja, Angela Merkel, aki 16 évig töltötte be ezt a tisztséget, és mint ilyen, a világ és az Európai Unió egyik legbefolyásosabb politikusaként vonult be a történelembe. 2021-es visszavonulását követően ugyan kilépett a rivaldafényből. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy eseménytelenül teltek volna napjai. Az utóbbi négy évben Merkel asszony intenzíven dolgozott Szabadság című önéletrajzi könyvén, ami tavaly novemberben jelent meg és ennek a memoárnak a bemutatójára érkezett Budapestre.

Mielőtt magára a bemutató keretében lezajlott beszélgetésre térnénk, meg kell említeni a szerdai nap egy fontos mozzanatát, ami a későbbiekben nagy jelentőséggel bír a volt kancellár által elmondottak kontextusában. Angela Merkel budapesti látogatását ugyanis Orbán Viktor hivatalában, a Karmelita kolostorban kezdte, amiről maga a magyar miniszterelnök posztolt a közösségi médiában, azzal a felütéssel, miszerint „Egyszer kancellár, nálunk mindig kancellár!” Erről a mondatról az est folyamán kiderült, hogy sok igazságot tartalmaz.

Annál is inkább érdekes volt a Karmelitában tett látogatás, mert köztudott, hogy a két politikus közötti viszony sokszor feszült volt, különös tekintettel a kereken tíz évvel ezelőtt kirobbant menekültválság kapcsán, de voltak más témák is, amik éles vitákat generáltak a német kancellár és a magyar miniszterelnök között. Ezért (is) fokozott kíváncsiság volt érzékelhető a közönség soraiban, valamint a sajtószobában, hogy akkor egy ilyen találkozó után mi fog konkrétan elhangzani az eseményen, aminek a CEU Nádor utcai épülete adott otthont.

Elöljáróban ki kell térni arra is, hogy Angela Merkel megítélése meglehetősen ellentmondásos volt már hivatali ideje alatt is, mind Németországban, mind pedig nemzetközi viszonylatban, ehhez pedig nem kis mértékben járult hozzá az imént említett 2015-ös menekültválság. Gyakorlatilag a közvélemény szemében az akkor elhangzott „Wir schaffen das!” (Sikerülni fog) mondat lett utólag az, ami összefoglalja Angela Merkel politikai örökségét, amit azóta is ki-ki a maga szemszögéből értelmez. Nyilvánvaló, hogy a kép azért ennél jóval árnyaltabb. A volt kancellár saját bevallása szerint is azért döntött a memoárja megírása mellett, hogy ne csak ez az egy mondat ugorjon be mindenkinek, ha elhangzik a neve, legyen az bármilyen kontextusban.

Zárójel: elolvastam nem sokkal a megjelenést követően a Szabadságot, az erről írott recenzió ITT olvasható. Nem nyújtanám nagyon, elég annyi, hogy a várakozásokkal ellentétben nem tett rám igazán mély benyomást. Meglehetősen steril mű benyomását keltette, olyasmi, mint amikor valaki a bő másfél évtized alatt összegyűlt, legmagasabb szintű jegyzőkönyveket kiegészíti némi személyes reflexiókkal és gyerekkori emlékekkel a néhai Kelet-Németországból, de az olvasó előtt a valódi mozgatórugók – legalábbis részben – rejtve maradnak. A könyvbemutatót követően viszont már más megvilágításba került a könyv, ami ráerősít az est egyik fontos megállapítására, miszerint mennyire fontosak a személyes találkozások annak érdekében, hogy a másik ember motivációit jobban megérthessük.

Akkor pedig nézzük, hogy hogyan is zajlott Angela Merkel budapesti könyvbemutatója. Röviden, németes pontossággal, ami azt jelenti, hogy pontban hatkor elkezdődött és az előzetesen bejelentett koncepciónak megfelelően hétkor véget ért maga a pódiumbeszélgetés, ezt még követte egy kvázi-tízperces kérdezz-felelek blokk, amelynek keretében az olvasók által előzetesen beküldött kérdésekből tett fel néhányat az est moderátora, Bánszegi Rebeka, utána pedig következett a majdnem kétórás dedikálás, ahol Merkel asszony mindenkinek aláírta a könyvét, aki kiállta a hatalmas sort. A moderálással kapcsolatosan kiemelném, hogy nagy erőssége volt, hogy mindvégig megmaradt a klasszikus könyvbemutató forgatókönyvénél és nem csapott át politikai kvízműsorba, viszont az alákérdezés benyomását sem keltette. Igenis, terítékre kerültek kényes dolgok és Bánszegi Rebeka ezeket értő módon vezette fel, úgy, hogy azért közben a humor is helyet kapott a nagyon is komoly témák közepette.

A témák, amik az est folyamán terítékre kerültek, a kelet-német gyerekkor, ami egyenesen átvezetett a nőként a politikában panelhez, és természetesen a legnagyobb érdeklődésre számot tartó témák a migrációs válság, valamint a Vlagyimir Putyinhoz fűződő viszony volt. Több érdekes dolgot tudhatott meg ezen az estén a nagyérdemű közönség, annál is inkább, hogy Angela Merkel szemmel láthatóan szerzői minőségében volt inkább jelen, így nem igazán kötötték a protokoll szigorú szabályai. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy az évtizedek során beleivódott politikusi reflexeit levetkőzte volna, sőt, itt nyer értelmet Orbán Viktor mondata: Budapesten szerda este egy német kancellár ült a vallatószékben. Ha pedig már ott volt, akkor nem szaporította fölöslegesen a szót, hanem igyekezett tárgyilagosan válaszolni a feltett kérdésekre. Ami a kelet-németországi gyerekkort meg a nőként való érvényesülés kérdéskörét illeti, a kettő bizonyos szinten összefügg, ha egyéb nem is, az tény, hogy a Német Demokratikus Köztársaságból az újraegyesítést követő időszakban szerveződő politikai elit jócskán alulreprezentált volt a német Bundestagban. Ahogy a nők is egyébként, de a volt kancellár gyorsan leszögezte, hogy sokáig idegenkedett attól, hogy a női kvóta mentén politizáljon. Aztán mégis beleállt a küzdelembe, viszont nagyon szigorú elvek mentén kötött alkut önmagával: sose értett egyet azzal, hogy csupán női mivolta miatt élvezzen bizonyos előnyöket. Ebben a témakörben egy sarkalatos kérdés volt, hogy emberként milyen módon változtatta meg a hatalomgyakorlás. Merkel őszintén beszélt a pozitívumokról, és nyilván a dolgok negatív oldaláról is, miszerint rájött egy adott pillanatban, hogy a politika elszívta minden energiáját, gyakorlatilag nulla ideje maradt a családra és a barátokra. Ebben a kontextusban hangzott el valamivel később a címben szereplő mondat is: ha visszatekintünk a korabeli fotóarchívumra, akkor a csúcstalálkozókon készült fotók egy dolgot egyértelműen megmutatnak: 15 fekete öltöny és egy piros blézer. Angela Merkelnek sikerült gyakorlatilag becsempészni egy kis színt olyan helyekre, ahol halálosan komoly férfiak próbálták intézni a világ ügyes-bajos dolgait. És maradjunk is ennyiben.

Migráció – kemény téma. Wir schaffen das! Mondjuk nem sikerült és ezt Merkel asszony be is vallotta, de azt is elmondta, hogy az elképzelés korántsem az volt, hogy Németország minden egyes bajba jutott emberen segít. Na meg nyilván az embercsempészek által megtestesített probléma sokkal nagyobb volt (utólag nagyobbra nőtt), mint amit akkor előre lehetett látni. És akkor itt jön be a képbe Orbán Viktor: az egymásnak meredeken ellentmondó két politikus szerda délben együtt kávézott. A magyar miniszterelnök gesztusa dicséretre méltó, hisz a tiszteletről szól ugye, de ugyanakkor Angela Merkel reakciója is megér egy misét. Mert hát mit mondott? Azt, hogy az Orbán Viktorral való kapcsolata különösképp az utolsó mandátuma vége felé valóban ellentmondásosra sikeredett és voltak markáns véleménykülönbségek, de… Németország ex-kancellárja örömmel fogadta meghívását, főleg, hogy ő már nem tud ilyen pozícióból hasonló gesztusokat tenni, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben fordult elő olyan helyzet, hogy Orbán Viktorral egyazon álláspontra helyezkedve védték az Európai Unió egységét. Mert hát ez és (főleg) ilyen a politika.

Putyin – na hát azt nem igazán láttam jönni, hogy erről mi volt az álláspontja Merkel asszonynak, de mondott egy rendkívül érdekes dolgot, és legyen akkor ez az est sarkalatos pontja: Angela Merkel továbbra sem tekint Putyinra úgy mint egy szörnyetegre, bár könyvében is leírja az ominózus kutyás sztorit, ahogyan azt is, hogy az orosz elnök KGB-s múltjából kifolyólag – noblesse oblige ugye – diplomáciai körei során is szeretett picit beleharapni az emberekbe, kóstolgatott, feszegette a határokat stb. Angela Merkel saját elmondása alapján viszont mindig szót értett vele, jó képet vágott a kutyához is, viszont 2019 végétől a Covid miatt a helyzet radikálisan megváltozott. Megszűntek a személyes találkozók és ez szerinte az elsődleges oka annak, hogy kirobbant az orosz-ukrán háború. Merkel meglátása szerint két olyan ember, mint Putyin és Hszi-Csin Ping kínai elnök a járványügyi korlátozások ideje alatt a paranoia miatt gyakorlatilag megszüntették a személyes találkozók lehetőségét. Ez most már nem is tűnik annyira furcsának, abban a kontextusban, hogy a két úriember az örök élet titkáról cseverészett nem is olyan rég, ezt pedig egy véletlenül (esetleg szándékosan???) nyitva felejtett mikrofon okán az egész világ hallhatta, hogy adna mindkettejüknek a jó Fennvaló hosszú életet és jó egészséget (amúgy meg nem).

Személyes találkozások tehát – ezek fontosságát jól véssük eszünkbe és én személy szerint remélem, hogy a közeljövőben Angela Merkel asszonyt szűkebb hazánkban is köszönthetjük. Nekem lenne még néhány kérdésem, gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. De… addig is figyeljünk a mondanivalójára. Érdemes.