Szombaton Budapestet ostromolja a Duna

„Ma Budapestet ostromolja a Duna. Felkészültünk!” – írta Orbán Viktor a Facebook oldalán, az az árvíz elleni védekezést irányító operatív törzs szombat reggeli ülése után. Az előrejelzések szerint a védekezés tetőpontja hétfőn lesz Baján. 

Vannak reményeink, hogy korábban levonul az ár a Dunán, de még öt nehéz napot kell átvészelnünk – idézi Orbán Viktort a Magyar Nemzet. A miniszterelnök az árvízi védekezésről elmondta, hogy a védekezés 755 kilométeren zajlott, az első győzelmet pedig már elérték, mert a Szigetközben egy métert apadt a víz.Fotó: Agerpres

Szombaton Vácon a legmagasabb a vízállás, és ez hamarosan megérkezik Budapestre – tette hozzá a kormányfő. Jelezte, hogy több helyen elmaradt az árvíz a 2013-as rekordtól, a fővárosban várhatóan 59 centivel lesz alacsonyabb a vízállás, vagyis pontos volt a vízügy előrejelzése. Kiemelte, hogy a rakpart felszabadulása a jövő hét elejére várható, egy-két nappal korábban, mint eddig tervezték. A védekezésben részt vevők száma is változott, a vízügytől további 170 főt mozgósítottak, kilencszáz katonára van most szükség, és sokan a vízzel együtt délre vonultak.

A kiemelt védelmi önkormányzati helyszínek számát meg kellett növelni, de ez nem jelenti, hogy az adott önkormányzati helyek veszélyben lennének – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Mint megírtuk, a román vízügyi hatóság Argeş-Vedea területi kirendeltségének munkatársai ezer zsákot és egyéb anyagot készítettek elő az árvízvédelmi töltés megerősítéséra a Duna azon romániai szakaszán, ahol a hidrológusok előrejelzése szerint szeptember 28-29-én áradás várható. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?