Szijjártó Péter: Magyarország igent mond a zöld átállásra, de nemet a szélsőséges zöld ideológiákra
Magyarország igent mond a zöld átállásra, de nemet a szélsőséges zöld ideológiákra, ugyanis a világnak nem a fanatikus klímaaktivisták elvárásainak teljesítésére kellene törekednie, hanem a bolygó megőrzésére utódaink számára – közölte Szijjártó Péter magyarországi külgazdasági és külügyminiszter szerdán Újdelhiben.
A tárcavezető az India-Európa Üzleti és Fenntarthatósági Konklávén mondott felszólalásában kiemelte, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a gazdaság fejlesztésének és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell járnia, az pedig ártalmas, ha az egyensúly bármelyik irányba megborul.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarország a világ azon mindössze húsz állama közé tartozik, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudták növelni a gazdasági teljesítményüket az utóbbi években. Rámutatott, hogy Magyarország az 1990-es szinthez képest 32 százalékkal mérsékelte a károsanyagok kibocsátását. Ez idő alatt a globális kibocsátás 62 százalékkal emelkedett.
Mindezek kapcsán a pragmatikus megközelítés, a józan ész fontosságát hangsúlyozta. „Nem úgy kellene tekintenünk a zöld átmenetre, ami csak azért fontos, mert fancy vagy trendi” – fogalmazott. „Nem arra kellene törekednünk, hogy a virtuális világ, a fanatikus klímaaktivisták elvárásait teljesítsük, hanem arra, hogy megőrizzük a bolygót az utódainknak” – tette hozzá.
Szijjártó Péter a körforgásos gazdaságról szóló panelbeszélgetésen aláhúzta, hogy a zöld átállást olyan módon kell sikerre vinni, amely nem veszélyezteti az energiaellátás biztonságát, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy „a zöld ügyre ne politikai vagy ideológiai monopóliumként” tekintsen a világ. „Magyarországon igent mondunk a zöld átállásra, a szélsőséges zöld ideológiákra viszont egyértelműen nemet” – jelentette ki.
Tudatta, hogy előrejelzések szerint Európában 2030-ra 50 százalékkal fog nőni az elektromos áram iránti igény, ahogy egyre nagyobb teret nyer az elektrifikáció a fűtés, a hűtés és a közlekedés terén. Ezért – mint kiemelte – nagy mennyiségben, olcsó, biztonságos és fenntartható módon kellene képessé válni az áramtermelésre, amire egyedül az atomenergia jelent ma megoldást, így nagy probléma, hogy Európában heves, jórészt ideológiai indíttatású vita zajlik a kérdésben.
CSAK SAJÁT