A jemeni húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az EU-nál Szijjártó Péter

A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához.

A tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.Szijjártó Péter | Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„A kelet-nyugati és a nyugat-keleti irányú szállítások az európai gazdaság számára kritikus fontosságúak (.) Az, hogy Afrikát meg kell kerülni a szállítmányok egy jelentős részének, plusz heteket jelent szállítási időben, és sok-sok tíz- és százezer dollárnyi plusz költséget, s nekünk nincsen szükségünk ma egy újabb olyan globális jelenségre, amely aztán az inflációs folyamatokat megint elkezdi megpörgetni” – idézi az MTI a magyar külügyminisztert.

„Az egész nemzetközi közösségnek az érdeke, hogy éles, határozott fellépéssel szabaduljunk meg attól a fenyegetéstől, amely a világkereskedelem szabadságát hozza veszélybe” - szögezte le.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ezért javaslatot tett arra, hogy a külügyi tanács a következő ülésén tegyen lépéseket a húszik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében, valamint kezdeményezte a jemeni kollégájával folytatott megbeszélése nyomán, hogy az Európai Békekeret rendelkezésre álló forrásaiból a közösség nyújtson támogatást a közel-keleti állam parti őrségének a hajózás biztonságának erősítése céljából.

Aláhúzta: ezen EU-s pénzügyi alapban jelenleg 2,5 milliárd eurónyi forrás van szabadon. Aarra is kitért, hogy a Szuezi-csatorna tranzitdíjaiból Egyiptomnak évente mintegy 9 milliárd eurónyi bevétele van, és ezek az összegek már most 40 százalékkal csökkentek.

Kapcsolódók

Kimaradt?