A brit légierő támadásokat intézett a jemeni húszi lázadók állásai ellen
A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
Az MTI szerint Rishi Sunak miniszterelnök a Downing Street által ismertetett nyilatkozatában korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte az Egyesült Államokkal együtt indított katonai műveletet.
A brit kormányfő szerint a fellépést az indokolta, hogy a húszik az utóbbi hónapokban veszélyes, destabilizáló hatású támadások sorát követték el a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás ellen, brit és más külföldi hajókat veszélyeztetve. A támadások komoly fennakadást okoztak e kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal forgalmában, és ez felhajtotta a nyersanyagárakat is.
A nemzetközi közösség ismételt figyelmeztetései ellenére a húszik folytatták ezeket a támadásokat. A héten már brit és amerikai hadihajókat is célba vettek, és az így kialakult helyzet nem tartható tovább – áll a Downing Street által ismertetett miniszterelnöki közleményben.
Rishi Sunak tájékoztatása szerint a közös brit-amerikai akcióhoz Hollandia, Kanada és Bahrein nem műveleti jellegű támogatást nyújtott. A brit kormányfő közölte: a közös fellépés célja a húszik katonai képességeinek leépítése és a globális tengeri szállítmányozás védelme volt.
A miniszterelnöki közlemény szerint Nagy-Britannia ezután is mindig fellép a hajózás szabadsága és az akadálytalan kereskedelmi forgalom biztosítása érdekében.
A brit királyi haditengerészet a nemzetközi védelmi művelet keretében folytatja a járőrözést a Vörös-tengeren, hogy elrettentse a húszikat a további agressziótól – áll a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett nyilatkozatban.
Rishi Sunak felszólította a húszikat a támadások befejezésére, és arra, hogy tegyenek lépéseket az eszkaláció elkerülésére.
A brit miniszterelnök nem sokkal a péntek hajnali katonai akció előtt soron kívüli telefonos kabinetértekezletet tartott, emellett tájékoztatta a készülő fellépésről Sir Keir Starmert, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjét és Sir Lindsay Hoyle-t, az alsóház elnökét is.
A brit védelmi minisztérium péntek hajnali tájékoztatása szerint a nemzetközi akcióban brit részről négy Typhoon FGR4 típusú harci repülőgép és egy Voyager légi üzemanyag-utántöltő vett részt. A Typhoon-kötelék Paveway IV típusú irányított bombákkal hajtott végre precíziós csapásokat két húszi katonai létesítmény ellen. Az egyik célpont a Jemen északnyugati részén fekvő Bani körzet volt, ahonnan a londoni védelmi tárca pénteki beszámolója szerint a húszik felderítő és támadó drónokat indítottak.
A brit harci gépek itt számos olyan épületet vettek célba, amelyeket a húszik drónokkal végrehajtott műveleteikhez használtak. A brit királyi légierő másik támadási célpontja az ugyancsak északnyugat-jemeni Absz városának repülőtere volt, a felderítési adatok alapján ugyanis a húszik innen manőverező robotrepülőgépeket és drónokat egyaránt indítottak a Vörös-tenger felé – áll a londoni védelmi minisztérium tájékoztatásában.
A tárca hangsúlyozta, hogy a légicsapások tervezése során különös gondot fordítottak a civil lakosságot érintő kockázatok minimalizálására, és a kockázatokat még tovább csökkentette, hogy a műveletet éjszaka hajtották végre.
A védelmi minisztérium még tanulmányozza, hogy az akció milyen eredménnyel járt, de már az első jelek is arra vallanak, hogy csapás érte húszik képességét a kereskedelmi tengerhajózás fenyegetésére – fogalmaz a tárca péntek hajnali közleménye.
A minisztérium szerint a fellépés bőségesen demonstrálta Nagy-Britannia elkötelezettségét a globális tengerhajózás forgalmának 15 százalékát lebonyolító, a világgazdaság szempontjából életbevágóan fontos vörös-tengeri hajózási útvonal megvédésére.
CSAK SAJÁT