A nemek közötti egyenlőségre, a szegénységre is figyelnek a zöld átállás során

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint a tagállamoknak az európai zöld megállapodás megvalósítása során foglalkozniuk kell a szegénységgel, figyelembe véve a nemek közötti egyenlőséget és az igazságos és társadalmilag méltányos átmenetet – tájékoztatott az uniós parlament.

A 383 szavazattal, 99 ellenszavazat és 71 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben az EP-képviselők felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy sürgősen tegyenek lépéseket a szegénység és a növekvő egyenlőtlenségek kezelése érdekében, különösen a nők, illetve a kiszolgáltatott csoportok körében, adja hírül az MTI.Illusztráció: Pexels Véleményük szerint az energiához való hozzáférést jognak kell tekinteni, ami azt jelenti, hogy szavatolni kell a megfizethető közüzemi szolgáltatásokat és élelmiszereket az alacsony jövedelmű háztartások számára, valamint tiltani kell az energiahálózatok lekapcsolását. A lakhatásban tapasztalható hátrányos megkülönböztetés és egyenlőtlenség következtében sok nő bizonytalan, méltatlan és nem biztonságos körülmények között él, fokozottan ki van téve a hajléktalanság és az erőszak kockázatának – hívták fel a figyelmet az EP-képviselők, akik hangsúlyozták: az erőszakos kilakoltatások aránytalan mértékben sújtják a nőket. Felszólították az uniós bizottságot, javasoljon új szabályokat annak megakadályozására, hogy spekulánsok megfizethetetlenné tegyék a lakhatást.

Az EP-javaslat emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemi dimenzió hiányzik az uniós éghajlat-, energia- és környezetvédelmi kezdeményezésből. Olyan európai zöld megállapodásra van szükség, amely igazságos és társadalmilag méltányos átmenetet biztosít azáltal, hogy az energiaszegénység kezelésére irányuló, a nemek közötti egyenlőséget biztosító stratégiát követ - szögezték le az EP-képviselők.

Járóka Lívia, az MTI-hez eljutatott közleményében mindenekelőtt hangsúlyozta: az energiaszegénységet nem lehet „genderideológiával" kezelni. A Fidesz európai parlamenti képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy az unióban nincs megbízható energiaellátás és fűtés minden háztartás számára 2024-ben.

Kiemelte, hogy a 2023 decemberében kezdett, részleges finanszírozás folyósítása Magyarországnak már most mutatja az eredményeit: a technológiailag elavult lakások és házak fűtésrendszerének felújítása indulhatott meg. „Elkeserítő ugyanakkor, hogy valóságos megoldások és a jó gyakorlatok helyett a brüsszeli baloldal továbbra is ideológiai csaták, ideológiai kérdések népszerűsítésére használja a jelentést, és a »genderőrületet« helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva a gyakorlati, konkrét megoldásokat" – hívta fel a figyelmet Járóka Lívia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?