Szerbiai választások – Éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is

Esti tiltakozásokkal és éhségsztrájkkal igyekszik elérni a december 17-i választásokon alulmaradt baloldali szerbiai ellenzék, hogy megismételjék a voksolást, és kivizsgálják az állítólagos választási csalásokat Szerbiában, közben a jobboldali, rosszul teljesítő pártok egyes vezetői lemondtak.

A múlt vasárnap Szerbiában előrehozott parlamenti, tartományi és 65, közép- és dél-szerbiai városban - ideértve Belgrádot is - önkormányzati választást tartottak. Az előzetes eredmények szerint a voksolást mindenhol a Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg. Végleges eredmények a leghamarabb január elején várhatók, néhány szavazóhelyen ugyanis az ott tapasztalt szabálytalanságok miatt december 30-án megismétlik a voksolást, emlékeztet összefoglalójában az MTI. 

A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint számos helyen történt csalás és szavazatlopás, de a leghangosabban ennek a véleményüknek a szerb fővárosban adtak hangot, ahol úgy vélik, nem a kormányzó párt, hanem az ellenzéki tömörülés szerzett több szavazatot. A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult lista lehet, amely a Mi – A nép egy hangja nevet viseli, ám a listavezető közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, inkább úgy véli, az egész választási folyamatot kellene megismételni Belgrádban.

Fotó: CDM

Az állítólagos választási csalások felderítéséig az országos választási bizottság elé minden nap tiltakozást szervez a baloldali ellenzék, amelynek néhány vezetője éhségsztrájkba is kezdett. Marinika Tepic, a tömörülés legismertebb politikusa hétfő óta nem evett, már rendszeres infúziós kezelésre szorul, néhány társa csak később csatlakozott hozzá, ők nincsenek még orvosi felügyelet alatt.

A jobboldali ellenzéki pártok máshogyan kezelik a bukást. A Dveri Mozgalom vezetője, Bosko Obradovic és a Néppárt elnöke, Vuk Jeremic – korábbi szerbiai külügyminiszter – lemondott a pártelnökségről szombaton. Mindkét politikus azzal indokolta lemondását, hogy pártja sikertelenségéért ő felelős, ezért felelősségteljes döntést hoz, és lemond.

A lemondást már a választás éjszakáján a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dacic is említette, ő azonban egyelőre erről nem hozott hivatalos döntést.

A választás végleges eredményeinek közlését követően a parlamentnek 30 napon belül kell megalakulnia, azt követően pedig 90 napon belül meg kell alakulnia a kormánynak is. A kormánykoalíciót a várakozások szerint továbbra is – ahogyan 2014 óta folyamatosan – a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotja majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?