Szárazföldi hadviselésbe torkolhat a libanoni konfliktus, az Egyesült Államok Irántól félti Izraelt

A Hezbollah-vezér halála sem csökkentette a feszültséget a Közép-Keleten. A síta terrorszervezet azt üzente hogy kitartanak, ugyanakkor Izrael már szárazföldi hadviselést is kilátásba helyezett Libanonban.

Rendkívüli tanácskozást tartanak hétfő délután az uniós tagországok külügyminiszterei, hogy a Libanonban fokozódó fegyveres konfliktusra az Európai Unió válaszolni tudjon. Az AFP hírügynökség szerint a tagállamok megosztottak az izralei légicsapások kapcsán, az európai diplomácia főnöke, Josep Borell az ENSZ-közgyűlésen pedig korábban arra figyelmeztetett, hogy senki, még az Egyesült Államok sem tudja megállítani Benjamin Natanjahu izraeli kormányfőt a Hámasz és a Hezbollah elleni háborújában.

A hétfői nap folyamán Izrael védelmi minisztere Yoav Gallant száraszföldi hadviselést helyezett kilátásba Libanonban, a Reuters szerint ugyanis hangsúlyozta: a Hezbollah-vezér Hasszán Naszrallah likvidálása fontos lépésnek számít, de még nem jelenti a konfliktus végét. „Amit meg kell tenni, azt megtesszük”, mondta Gallant, hozzátéve, hogy légi-, tengeri- és szárazföldi erőket is bevetnek majd.

Fotó: Agerpres/Xinhua

Vezérük elvesztése és a precedenc nélküli csapások ellenére viszont a síta csoportosulás igyekszik azt az üzenetet továbbítani, hogy szervezetük nem ingott meg, új vezetőt választanak és folytatják a harcot Izrael ellen. Ezt sugallta beszédében Naim Qassem sejk, aki az első magasrangú Hezbollah-vezető aki Naszrallah halála óta megszólalt. „Győzni fogunk, úgy ahogyan 2026-ban is győztünk az izraeli ellenséggel szemben” – utalt a korábbi véres hadviselésre. Qassem szerint tisztában vannak azzal, hogy a hadviselés elhúzódhat, de készen állnak a szárazföldi megszállásra is. A Reuters kiemelte, hogy az 1953-ban született Qassem veterán tagja a Hezbollahnak, 1991-től főtitkár-helyettesként szolgál, aktív szóvivője a síta csoportosulásnak.

Mindeközben a fokozódó légicsapások elől már közel százezren menekültek el Libanonból Szíriába, a „kivándorlás” pedig folytatódik. Az elmúlt két hét óta tartó bombázások nyomán legalább ezren meghalltak, és rengetegen megsérültek. Hogy ebből mennyi a civil áldozat, azt nem tudni. Izrael állítja: a Hezbollah fegyvereseit célozza, az pedig ismeretes, hogy az elmúlt napokban több magasrangú vezetőt sikerült likvidálniuk.

Az Egyesült Államok aggódik viszont amiatt, hogy a Hezbollah-vezér meggyilkolása miatt Irán megtámadja majd Izraelt. A CNN emlékeztetett, hogy áprilisban – amerikai, brit, egyiptomi és jordán segítséggel – már visszaverték Teherán Izael elleni támadását. Irán különben hétfőn meg is fenyegette Izraelt, azt üzenték, hogy „a háborús bünöket” nem hagyják válasz nélkül, mutatott rá a Hotnews a nemzetközi sajtó alapján.

Libanon helyettes kormányfője, Najib Mikati kijelentette, hogy készek a katonaságuk bevetésével gyakorlatba ültetni az ENSZ biztonsági tanácsának 2006-os rendeletét, amely megtiltotta a Hezbollhnak, hogy a Litáni folyótól délre fegyveres egységei legyenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?